Már egy ideje tervezem, hogy erről írjak, ugyanis nagyon sok dolog kavarog a fejemben. Hihetetlen mód vártam, hogy megérkezzék a mozikba, hogy végre láthassam. Majd kijött és... MIVAN??

Először is ajánlanám mindenki figyelmébe az egyik kedvenc videó-bloggeremet, aki erről egy igen mély gondolatokkal teli filmkritikát csinált. Szirmai Gergely, akit azért szeretek, mert a szarban is meg tudja látni a jót, ismét kitett magáért (és a szarban is meglátta a jót). Igyekszem majd egy-két dologra reflektálni abból is, amit ő elmond, és igyekszem egy MARVEL fan szemével is vizsgálódni.

Vágjunk is bele! Először is arról pár szót, hogy mit vártam a filmtől: A Bosszúállók után ez volt az első olyan nagyszabású MARVEL film, melyben végre több ismert hős is feltűnik. Az újdonság az lett volna, hogy nem csak a már megszokott hősökkel találkozhatunk, hanem több, még eddig az Marvel Cinematic Universe-ben eddig fel nem tűnő hős is megjelenik. Köztük az egyik gyermekkori nagy kedvencem - akinek sok képregényét olvastam el - pókember is. Vártam az eddig megszokott látványelemeket, harcokat, jól kidolgozott történeteket, karaktereket, drámát, stb. Na és mit kaptam?? Egy unalmas, átgondolatlan, felszínes filmet, ami lényegében arra volt jó, hogy bevonzzon még több embert a mozikba. Csalódtam a filmben. És, lehet, hogy csak én találtam ilyennek, de számomra ez egy semmitmondó film volt.

A karakterekről
Ahogy a fent említett videóban is szerepel a film lényegében egy baráti háromszögről szól. Ezzel gondom nem is lenne. De valahogy a karakterek oldalát nem igazán sikerült eltalálni. Például a film elején kibontakozó vitában, hogy kell-e a felügyelet vagy sem a két vezető oldal választása számomra teljesen meglepő volt. Amerika kapitány, aki eddig mindig lényegében a "kormánynak dolgozott", vagy inkább a S.H.I.E.L.D.-nek, ami valamilyen szinten egy felügyelt szerv volt (természetesen a S.H.I.E.L.D. ügynökei sorozat második évadjában kiderül, hogy ez a felügyelet nem éppen a legnagyobb kontrollt jelentette) egy meglepő fordulattal hirtelen túlságosan is önálló akart lenni. Ezek mellett a lázadó jellemű, kicsapongó Tony Stark pedig a felügyeletet választaná. Természetesen érthető, hogy miért választják az adott oldalakat. Tony Stark a Vasember 3 és az Ultron kora alatt próbált egyre jobban felelőséget vállalni tetteiért, és védeni az emberiséget, mikor rájött, hogy amit csinálnak, azzal életeket veszélyeztetnek. Mondjuk Steve Rogers túlzott önállósága a film elején érthetetlen. Később persze rendben van, hogy Bucky felé húz a szíve, de az elején ez nem teljesen tiszta.
Az egyéb szereplők választása egyértelmű. Skarlát boszorkány Barton ügynök mellé áll, hisz Szokóviában ő öntött bele lelket. Hangyaember tipikus törvényen kívüli, de nem gazfickó, és őszintén szólva a kapitány sem gaztettre készül. Pókembert Stark keresi fel, Vízió pedig lényegében amiatt jött létre, hogy az embereket óvja, tehát ő is törekszik a legkisebb emberáldozattal járó oldal fellelésére. Sólyomszem és a Fekete özvegy oldal választása nekem nem annyira egyértelmű a karaktereikből kiindulva.

A story
Igazándiból valami nagyszabásút vártam volna. Erre kaptam egy lapos, unalmas, semmitmondó történetet. Oké, kiderült, hogy ki ölte meg Tony Stark szüleit, be lehetett hozni a képbe Fekete párduct, lehetett szerepeltetni Sólymot, Skarlát boszorkányt, Hangyaembert; be lehetett venni egy Pókembert (na erről később részletesen is), de komoly főellenség, komoly történetszálak nincsenek. Az MCU-hoz szinte nem ad hozzá semmit. És még csak eredettörténetnek sem felel meg (max Fekete párduc esetében).

Reflektálás a videóra
Itt Szirmai Gergely videójából ragadnék ki egy pár részletet. Először is a barátság kérdése valóban nagyon jól előjött. Nagyon jó konfliktust teremt(hetett volna). Illetve az egyetlen jó dolog még - amit talán egyedülálló módon kedveltem a filmből -, hogy mind a kapitány mind vasember hihetetlen emberinek tűnnek. Mindenféle szuperhősös flancot ledobva éreznek, és éppen emiatt egy a szupehősök morális és erkölcsi tisztaságát teljes mértékben megkérdőjelezik. A kapitány szembe megy mindennel egy barátjáért, Vasember pedig addig verné a Tél katonájának az arcát, amíg az meg nem murdál, mert kiderül, hogy anyut és aput ő ölte meg. És az sem hatja meg, hogy Bucky teljes befolyás alatt állt.
Ami még nagyon érdekes és szembetűnő, hogy valóban módszeresen építik le a régi szereplőket, helyet adva ezzel az újaknak. Ezt igen csak sajnálom. Mivel természetesen a klasszikus hősökkel kezdték, és elhamarkodva csináltak hozzájuk kismillió filmet. Így igen gyorsan unalmassá váltak és a későbbiekben nem lesz meg az a hatásos belépőjük egy filmben, amire szükség lenne. Nem lesz olyan egy Vasember által nyújtott megjelenés más hős filmjében, amire az ember azt mondja, hogy "Hoppá' Anyás! De király, hogy itt van! Egy isten!"...

Paukembör
NEM! Nem, nem és nem! MCU Spider-man #3. Komolyan kellett még egy pókember?? Nem lehetett volna folytatni mondjuk az Amazing Spider-man-ben bemutatkozottal?? Komolyan?? Ráadásul EZ?? Nekem mindig is szívügyem volt pókember kérdése. Talán az általam legtöbbet olvasott Marvel képregényhős az Pókember volt. De ő nem ilyen. Mindenki szereti, hogy jaaaj de jó, végre egy kis lúzer kölök nagy dumával. Igen a nagy dumát eltalálták, de azt nagyon nem, hogy alapvetően milyen. Mindenki azt hiszi Pókfazonról, hogy egy lúzer kisiskolás fiú, akit megcsípett egy pók. Nem. Peter nem lúzer. Peter Parker egy nem túl népszerű srác. De ettől még nem lúzer. Egy teljesen átlagos tini, akit megcsíp egy pók és ennek következtében még több problémája adódik. Mégis - a képregény történet szerint - Gwennel és MJ-vel, illetve Harryvel és még pár emberrel, igen jól kijön. NEM! Nem lúzer. Ez a Pókember pedig.... lúzer. Ezek után reménykedek, hogy hoznak egy 4.-et is, aki végre valósan adja vissza Peter szerepét és jól el tud helyezkedni az MCU-ban is.

Látvány
Hangyaember nagyon király. Ugyan annyira mint a saját filmjében. Amerika kapitányon nagyon nincs mit látványt varázsolni. Wanda rohadt csinos kislány és a képességéhez fűződő látvánnyal is elégedett voltam. Vízió továbbra is nagyon jól megcsinált karakter. DE hogy a francba néz már ki az a vasember-páncél?? Olyan, mintha egy műanyagból kiöntött valami lenne. Ezt az eddigiekhez képest nagyon gyengén csinálták. A harc jelentek is kissé laposak, egyedül a repülőtéri látványos. Pókember hálója és kinézete sem épp az, amit vártam. De persze ezek mind személyes vélemények.

Végezetül csak annyit, hogy összességében csalódtam. Nagyon. De most megyek megnézem még 3x, hátha megtetszik (na jó, valójában dolgozok tovább és nem nézek filmet).

A bejegyzés trackback címe:

https://blog-of-flash.blog.hu/api/trackback/id/tr998735870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása