A sok okoskodás után visszatérek kicsit a klasszikus témáim egyik legnagyobbjához. Csak úgy telnek a hónapok, telnek az évek, és egyre kisebb figyelmet szentelek eme kicsiny helyre. Igaz, már senki sem olvassa szinte. Igaz az is, hogy már nem nagyon van mit írnom. Pontosabban lenne nagyon sok gondolatom, de egyszerűen időm nincs rá. Bár ezt gondolom észre vette mindenki, hisz az előző bejegyzéseim nagy része is arról szólt, hogy hulla fáradt vagyok és semmire sincs időm. Unalmas lenne századjára is leírni ezeket a dolgokat. Amikről meg szívesen írnék, azok pedig olyan sok időbe telnének... De térjünk is a tárgyra! Elkezdődött egy újabb szemeszter. Na jó, lassan már vége is van (elrepült gyorsan). A félév kezdetén már-már számolni lehetett volna a szokásossal. Az összes gólya leányzót lecsekkolom, aztán szinte mindre ráhajtok. Sajnos ezt a rossz szokásomat az utóbbi 2-3 évben öltöttem magamra, amióta szinte reménytelenül próbálkozok barátnőt találni. Ittasan néha egyszerűen csak szerelmet vallottam egy-két lánynak, akiket alig ismerek, de megtetszettek, mert egyszerűen már annyira hiányzott az érzés, hogy valaki mellettem legyen. Így, amikor elkezdődött a gólyatábor természetesen rögtön az első nap jól körbe is néztem. Már megint ezek a fránya füllentések... Hisz nem is ott kezdődött. Facebook-on már előtte is volt ehhez esemény, ahol felkészülhettem rendesen, hogy mi fog várni. Igaz idén kicsit másmilyen volt. Mivel csapatvezető voltam, illetve jelenleg is Valéta Bizottsági tisztségviselő vagyok - na erről egyszer vagy írok egy hosszú bejegyzést, vagy pedig részekre tördelve egy kisregénybe fogalom azokat az élményeket, amik a Selmeci Diákhagyományokkal átérezhetőek -, ezért már az első pillanattól számtalan emberrel beszélgetni kezdtem. Az egyenruhám miatt én is kitűntem a tömegből és gólyák tucatja támadt le a kérdéseivel. Persze elsőként a lányok kérdései érdekeltek. A csapatomból rögtön az egyik lány le is támadt és kérdések áradatát zúdította rám. De valahogy még sem ő volt, aki a legjobban érdekelt. Pedig amúgy csinos lány, és valószínűleg 9 másik fiúnak simán elterelte volna a figyelmét minden körülötte lévő dologról. De nem ma kezdtem a szakmát, és érdekelt, hogy mit láthatok még. Pontosabban akkor már kiszúrtam valakit. Nem egy tipikus minden fiúnak tetsző lány. Ránézésre meg lehet róla mondani, hogy rock zenét hallgat, magas, festett vörös hajú, piercingje van. Nem tűnik törékeny kislánynak, akit egy egyszerű kis bájgúnár beszéddel leveszel a lábáról. Lehet talán ezért is tetszett annyira elsőre, mert olyan elérhetetlennek tűnt. Próbáltam ide-oda mászkálni, óvatosan felé tekintgetni, de valahogy sehogy sem sikerült a szemébe néznem. Vagy ha mégis, akkor annyira megijedtem a magabiztosságától, hogy inkább én fordultam el tőle. Végül inkább hagytam a próbálkozást, és próbáltam inkább a saját csapatomra, és ügyes-bajos dolgaikra figyelni. Kicsit elszomorodtam azért. Két olyan ember volt a csapatvezetője, akikkel nem vagyok valami nagy barátságba. Úgy gondoltam, hogy így talán még arról is lecsúszok, hogy eljöjjön a bALEKokításokra (szintén csak a hagyományőrzéshez kapcsolódik). Kezdtem kicsit lemondani róla. De szerencsére mégis ott volt. Ott ült az első sorban a többi lánnyal- Gondoltam, ez csak ideig-óráig fog tartani, de tévedtem. És hirtelen már a 3-4. okítás környékén jártunk (heti 1 alkalom). Néha, velük szemben - a Presidiumon - ülve, alig bírtam ki, hogy ne nézzek rá. Azt kellett észre vennem magamon, hogy hirtelen inkább másokra is bámultam, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy őt néztem. Eléggé kellemetlen helyzet volt, de valahogy muszáj volt mentenem. Mégis leszólítani nem volt merszem. Egy pillanatig. Az egyik esti össznépi program után - egy kissé illuminált állapotban - mégis odamentem hozzá. Persze egy teljesen együgyű dologgal, amire aztán nem igazán alapozhattam volna későbbi beszélgetéseket, amitől nem ismerhettem volna meg jobban. De egyszerűen már nem bírtam a tétlenséget. De még ekkor is eléggé gyáván merészkedtem oda, csupán az alkohol adta bátorság, és az ő kedves reakciója volt az, amit bátorságot adott. Valahol... itt kezdődött el minden, amiről írni akartam ma. És már most bőven hosszú egy bejegyzésnek. :) Kíváncsi valaki is a folytatásra??

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.