Remélem már jobban vagy!
Én már nem leszek.
Hiányzol még így is,
Hogy nem is szerethetlek.

Ha rezeg a telefon,
Már én is rezzenek.
Még munka közben is,
Vagy, ha ágyban fekszek.

Várom, hogy keressél még.
Belőled nem elég.
Legyél velem megint,
Akár jobban, mint oly rég!

Budapest, 2024.12.03.

Az, hogyha az ember egyedül van, gyakran arra sarkallja, hogy gondolkozzon el az életén. Így egyre többször próbálom meg átgondolni, hogy az élet küönböző területein milyen hibákat követtem el, és miket csinálhatnék jobban. Ma is boltba menet pont azon gondolkoztam, hogyha találkoznék egy régi ismerőssel, mit tudnék magamról elmondani neki. Olyan dolgokat, amikre büszke lehetek, vagy csak egy besavanyodott 30-as csávó lennék, akinek inkább csak a szenvedés van az életében?? De ra kellett rájöjjek, hogy inkább az utóbbi. Az elmúlt hetekben is akárhányszor találkoztam valakivel nem tudtam másról beszélni, mint a lakásvásárlásról, arról, hogy ez mennyi költséggel jár, mi történik a munkában, és hogy a háztartást hogyan vezetem. Egy unalmas felnőtt lettem, akinek szinte semmi nem történik az életében, ezért semmi másról nem tud beszélni, csak azokról a hétköznapi problémákról, amik igazából mindenkit érintenek. Amikor tini voltam nem így képzeltem el magamat 30 évesen. Két lehetséges kimenetet is láttam, de egyik sem olyan, mint amilyen az életem jelenleg. Az egyik elképzelésem szerint egy nagy menő, bulizós csávó lettem volna. Oké, hogy egyedül lettem volna, de bárkit emgkaphattam volna. Ezt segítette volna egy jó meló, az eszem (amit tinikorom óta elittam) és ebből a kettőből adódó magabiztosságom. A másik szerint már 5 éve családom (feleség, gyerek) lenne. Ekkor is lenne egy egész jó kis melóm, de az életemet az tenné ki, hogy a családommal minél több élményt szerzek. Leszoktam volna a káros szenvedélyeimről, de mégsem lennék unalmas, mert annyi kalandban lenne részem, amiről bőven lehetne mit mesélni. Ehhez képest magányos vagyok, van egy középszerű állásom, nincs családom, és még csak egy magabiztos menő csávó sem vagyok. Ezért gondolkodtam el, hogy pár dolgon változtatnom kéne. Nem ártana, ha a bulikat kicsit visszafognám. Ezzel a másnapos depressziókat és az abból adódó lustaságot elkerülhetném és hasznosan is eltölthetném az időmet. Mondjuk pihenéssel, hogy a hétköznapjaimban amiatt, hogy túl fáradt vagyok és nehezen megy emiatt a munka, már ne kelljen aggódnom. Keresnem kellene valami olyan hobbit, ami leköt, és akár új élményeket is szerezhetek vele. Mondjuk az sem ártana, ha a megtanulnék értelmes dolgokról is beszélni. Valószínűleg a hétvégén sem igazán érdekelte a haverokat, hogy ghoistolva lettem és ez szarul esik...

Na igen. Itt jön a legújabb sérelmem. Ugye említettem már, hogy van valaki az életemben. Semmi komoly, de azért jól éreztem magam vele. Sőt, ha nem annyira máshogy képzeltük volna el a közeli jövőnket, akkor tökre szívesen kezdtem volna vele valami komolyabbat. De ezen mostmár felesleges is gondolkodni, ugyanis több mint egy hete nem válaszol az üzeneteimre. Igazából már nem is írok neki, nem akarok creepynek tűnni. Ennek ellenére minden nap többször megnézem, hogy írt-e és közben reménykedek, hogy csak a messenger nem küldött push notit róla. De persze minek is csinálom ezt?? Tudhattam volna, hogy egy hozzá hasonló értelmes, csinos lány igen hamar rám fog unni. Bár azért jó lenne tudni, hogy mi volt a gond. Talált esetleg mást magának?? Vagy esetleg többet akart volna a kettőnk kapcsolatából, de én túlságosan is egyértelműen jelentettem ki, hogy nem lenne életszerű egy kapcsolat kettőnk között?? Vagy csak egyszerűen nem kapta meg tőlem, amit akart volna?? Vagy túl sok voltam, hogy napi szinten kerestem a társaságát és az agyára mentem?? Mi lehetett a hiba?? Az, hogy ezt nem tudom, nagyon elszomorít. Bár lehet, hogy attól vagyok szomorú, mert hiányzik. Jó volt vele, és bár tudom, hogy előbb-utóbb bekövetkezett volna ez, akkor sem érint olyan jól. Az sem segít ezen, hogy ma munka közben egész nap Jóbarátokat-at néztem. És pont azok a részek jöttek, amiket közösen néztünk, amikor kint voltam nála Svédországban. Kicsit rátett a magányomra egy lapáttal. Cserébe elkezdtem beletemetni magam a munkába. Végre van túlórás feladatom is, így legalább azzal majd elterelem a figyelmemet. Meg azzal, hogy elkezdtem feldíszíteni a lakást karácsonyra. Sorra gyűlnek a teendőim, így van mivel foglalkoznom. Bár legszívesebben vele foglakoznék és minden mást hátrább sorolnék a fontossági sorrendben. De ez - remélem - majd szépen elmúlik idő közben. Addig meg esténként megint túlagyalhatom, hogy miket rontottam el, hogy még egy laza találkozgatásban sem vagyok valakinek elég jó.

Mostanság gyakran van, hogy éjszaka nem tudok aludni. Csak fekszem az ágyban, de nem tudok álomba merülni. Kényszeresen elkezdem pörgetni a facebookot, az instagramot, a threadset. Igazából egyik sem érdekel, de valamivel el akarom foglalni magam. Nem is nézem igazán a videókat vagy képeket, csak jár az agyam. Jár az agyam és a mellkasomon nyomást érzek, összeszorul bennem minden. Néha nem is tudom, hogy mi okozza, de amikor hagyom, hogy a gondolataim ténylegesen elkezdjenek szárnyalni, akkor rájövök, hogy a problémám nem éppen egyszerű.

Gyakran azért nem tudok aludni mert az anyagiakra gondolok. Nem keresek rosszul, de nagyon sok a kiadásom mostanság. Van egy lakásom sok-sok hitellel (ezt majd részletesen kifejtem egy másik posztban). Ezek mellett így 29 éves korom végére rá kellett döbbennem, hogy az átlag havi kiadások mellett mindig van egy-egy plusz kiadás, amivel nem tudsz számolni. Az élet pedig Magyarországon egyre drágább. Elég csak azt megfigyelni, hogy mennyivel nő az ember fizetése, és mennyivel drágulnak akár csak az alap élelmiszerek. Folyton azon aggódok, hogy mi lesz, ha valamire nem fog jutni?? hogyan fogom megoldani?? Egyedül vagyok. Igaz a családom segítene, ha szükségem lenne rá, de mégsem támaszkodhatok arra, hogy ők bármikor ott lesznek. És ez megrémiszt. Minden felelősségteljes felnőtt ember körülöttem rendelkezik emgtakarításokkal, tartalékokkal, de nekem semmim nincs. Örülök, ha hónap végéig kitart a fizu, és bár néha hülyén bevállalok pár felesleges kiadást - amik általában olyanok, amiktől legalább egy picit nem érzem befásultnak magam -, de nem látom, hogy már min lehetne spórolni. A biztonság hiánya pedig állandó stresszt generál bennem.

De persze az anyagi biztonságot egy valami adhatja meg. Egy biztos munka. És ez sokáig meg is volt. De mostanság elbizonytalanodom. Nem a cégnél a helyemben, hanem, hogy bírni fogom-e? Szeretnék jobban keresni, és tudom, hogy kereshetnék is, de most bizonyos dolgok miatt még pár hónapig nem válthatok. És ez a fajta bizonytalanség egy kicsit lefagyaszt. Néha csak ülök munkaidőben a gép előtt, de nem tudok halandi a munkával. Nem érdekel, amit csinálok, vagy, ha érdekel sem tudom vele lekötni magam. Ez pedig egy öngeneráló folymat, hisz bennem van az, hogy el kell végeznem a munkát, amit elvállaltam. És így egy újabb adag stressz tornyosul rám, ami még inkább rátesz egy lapáttal arra, hogy nem tudok haladni. Ennek az a következménye, hogy nap végére úgy érzem, hogy nem végeztem el rendesen a munkámat és ebben be kéne hoznom magam. De olyankor már képtelen vagyok rávenni magam, ezért este ezen jár az agyam, és arra gondolok, hogy emiatt fel kell kelljek korán, hogy valamennyire mégis fel tudjak zárkózni magamhoz képest. De persze emiatt nem tudok elaludni, így reggel még nehezebb az ébredés, és nem vagyok elég kipihent. Amit persze rendes mennyiségű koffeinnel próbálok meg orvosolni, ami szintén nem a legjobb megoldás a stresszes pillanatokban, mert ezzel csak azt érem el, hogy egész nap érzem, ahogy dobog a szívem, de éberebb nem leszek sokkal.

De a legtöbb problémát - mint mindig - a szerelmi életem okozza. Vagyis annak hiánya. Magányos vagyok. Néha nagyon jó egyedül lenni, de sok minden hiányzik egy kapcsolatból. Hiányzik, hogy legyen kivel beszélgetnem. Szeretném elmondani valakinek a gondolataimat, és szeretném hallani valakiét. Akár csak a napi problémákról, akár közéletről, akár a jövőről, akár bármiről. Csak legyen társaságom. Hiányzik a testiség is. Na nem csak a szex. Sőt. Főleg az ölelések, a csókok. Hiányzik, hogy egymásra nézzünk, és egymás szemáben lássuk az egész világot. Hiányzik, hogy érezzem hogy szeretk valakit, de méginkább az érzés, hogy viszont szeretnek. Persze a párkapcsolati viták, a megfelelési kényszer nem hiányzik, de egy egészséges kapcsolatban - úgy vélem - ezeknek nincs is helye. Mindenki lehet önmaga, és a másik ezért nem fogja bántani (se testileg, de méginkább nem lelkileg). De ez jelenleg nincs meg. És az esti sötétségben a legtöbbször ezen gondolkozom. Mit ronthattam el mindig annyira, hogy "kiszeressenek" belőlem?? Miért nem tudtak olyan rajongással szeretni végig engem, ahogyan én szerettem őket?? Mikor éreztem először anno, hogy kezdenek elromlani a dolgok? Mit csináltam akkor (vagy mit nem)?? Mik lehettek azok a hibák, amiket elkövettem és, ha nem figyelek, újra el fogok követni. És akárhányszor ezek a kérdések járnak a fejemben, arra gondolok, hogy akivel épp gyakran beszélgetek, akit próbálok "fűzni", azzal ez újra meg fog-e történni a jövőben?? vagy épp msot is megtörténik?? Az előző bejegyzésembe írtam, hogy van valaki az életemben, akivel nincsenek meg a kötöttségek, de mégis jól érzem magam vele. Mostanság, mintha ő is kevesebbet válaszolna nekem. és ez is rosszul esik. Hiába tudom, hogy a jelenlegi helyzetben, ha akarnám sem lehetne több ebből, de valahogy mégis bánt, amikr elhanyagol. vagy lehet, hogy csak én gondolok emögé többet?? Vagy csak annyira magányos vagyok, hogy rögtön rá akarok akaszkodni az első nőre, akivel jól érzem magam?? Vagy ténylegesen rámunt, és emiatt "offol ki" annyiszor mostanság?? Vagy lehet, hogy ő látott többet ebből a dologból, és múltkor, amikor kb konkrétan kijelentettem, hogy egy normális kapcsolatot esélytelennek látok jelenleg kettőnk között, akkor ezzel bántottam meg?? vagy ha nem is látott mögé többet, csak nem esett jól neki?? És felmerült bennem az is, hogyha megbántottam, akkor miért nem mondja meg?? ha nincs is köztünk semmi komoly, akkor is vagyunk annyira jóban, hogy lehet velem őszinte. Tudom, hogy nehezen nyílik emg másoknak, de azt hittem ismer annyira, hogy bennem megbízhat. Én is bízok benne. Olyan dolgokat is elmodntam neki, amiket másoknak nem szoktam. Bár lehet, hogy ez a legnagyobb gyengém. Elmondom a gondolataimat a nőknek. Nem csak a boldog, szép, magabiztos gondolatokat is, hanem, hogy én is sebezhető vagyok, és bár magabiztosan próbálok minden ügyet intézni az életemben, igazából be vagyok szarva, hogy ez a szarból épített kártyavár bármikor a nyakamba omolhat.

De mindegyik stresszforrás közül az egyik legrémisztőbb, hogy érzem magamon az állandó szorongást. És tudom, hogy ezek egy lelki problémának a jelei, amiket nem tudok jól kezelni. Ráadásul félek attól, hogyha hagyom ezt eluralkodni magamban, akkor ugyanúgy pánikbeteg leszek, mint egy nagyon kedves barátom. Ami pedig egy ördögi kör formájában újabb és újabb stresszhelyzeteket fog hozni az életemeben. Ráadásul nem csak ez zavar. érzem magamon, hogy a sok stressz miatt veszítek a magabiztosságomból. Abból a magabiztosságból, amire mindig támaszkodtam, amire mindig büszke voltam, ami miatt mindig előre tudtam haladni. A lelki gondjaim miatt a szervezetem kevesebb tesztoszteront termel, veszítek a férfiasságomból, és szépen forog majd tovább ez az egész kör. Bár még nem tartok ott, hogy ne lenne a kezemben a gyeplő, de mégis sokszor a szorongásaim olyan szinten eluralják a gondolataimat, hogy megijedek önmagamtól. Ilyenkor kényszeres módon csinálok valamit, amitől tudom, hogy még nálam van az irányítás. Rendbe rakom a lakás egy részét, elintézek valami nagyobb dolgot, vagy akár csak leülök játszani a gép elé és próbálok valamit elérni, amit megterveztem. Ezek az apróságok az egyeüdli dolgok, amik tartják bennem az erőt. De pont ettől váltam kevésbbé rugalmassá, így, ha nem úgy alakul egy napom, ahogyan terveztem, nem érzem annyira magabiztosnak magam más téren sem.

Nagyjából ezek járnak a fejemben esténként. Ahogy msot is ezek jártak a fejemben, és ezért kezdtem el ezeket leírni. Megoldásom még nincs rá,de ígérem, ah lesz, leírom. Hátha valaki másnak ez erőt adhat. Na de most már jó éjszakát

Hogy miért is írok megint ide?? Ez egy egyszerű próbálkozás csak. Nem feltétlen úgy halad az életem, ahogy elterveztem pár éve. Bár vannak bizonyos dolgok, amik jó irányba haladnak, de a hétköznapok még mindig nem tesznek boldoggá. Vagy ha mégis, csak nagyon kevés dolog és nagyon rövid időre. És azzal, hogy kiírom magamból a gondjaimat talán segíteni fog feldolgozni őket.

Kezdjük is a szerelmi életemmel, hisz legnagyobb részben mindig arról szólt a blogom. Szóval megint egyedül vagyok. Volt egy egy éves kapcsolatom, amit elég komolyan vettem. De természetesen megint pofára estem. Bár lassan már kezdem érteni, hogy mik azok a dolgok, amikkel elveszítem a lányokat. Persze jöhetne itt mindenki azzal, hogy biztosan mert sokat piálok (amikis részben igaz, de közel sem iszom annyit mint régen - de ez egy teljesen másik téma), de valójában ez csak egy olcsó kifogás a lányoktól. A legtöbb alkoholistával a probléma az, hogy aggresszívek, vagy az állandó ivástól teljesen elvesztik a kontrollt az életük felett. Ezzel szemben én se nem bántok senkit, se nem hagyom kicsúszni a kontrollt. De pont a kontroll megtartása lehet az egyik ok. Úgy tudom az életemet a kezemben tartani, ha jól felépített tervek szerint haladok a hétköznapjaimban. Ez néha úgy tűnhet, hogy befásultam (és valóban kicsit így is van), de pont ettől a rendszewrességtől érzem magam a nyeregben. De emiatt a spontaneitásom szinte teljesen eltűnt. Ráadásul egy kpacsolaton belül nekem a hétköznapokban elég, hogyha ott van mellettem a másik, de tudom, hogy emiatt túl kevés programot szervezek másokkal, és azt is tudom, hogy a legtöbb nő önző és ajándékok/meglepetések halmát várja. Így, ha nekem nincs benne a napi rutinomban, hogy állandóan azon gondolkodjak, hogy mivel lehetne épp meglepni a másikat, akkor rám fognak unni. Márpedig ez egy külön állásnyi energiát is felemészthetne. Bár visszaolvasva az elmúlt prá mondatot még én is érzem benne, hogy még haragszom az exeimre, de racionálisan nézve is sajnos erre jutok. Lényeg a lényeg, hogy megint egyedül vagyok. És magányosnak érzem magam. De közben meg nem vágyok arra, hogy megint valaki olyannal legyek, aki mellett állandó megfelelési kényszert érzek. Épp ezért vagyok néha egy picit boldogabb mostanság. Van egy lány az életemben. Régen mondhatni "együtt" voltunk. Sok éve ennek már, de most nyár végén újra találkoztunk. Természetesen megint az ágyban kötöttünk ki, amit nem is bánok. De azóta nem is egyszer kötöttünk ott ki. Viszonylag sokat is beszélgetünk. Ami jó, mert van női társaságom. Viszont nem járunk. Nincs semmi kötöttség, nincs semmi megfelelési kényszer. Nincsenek problémák. Néha megkapom, amiket egy kapcsolattól is megkapnék, szex, beszélgetés, randiszerűségek. De mégsincs teher mellette rajtam, hogy állandóan ezt vagy azt kéne csinálni, így vagy úgy viselkedni. Ez kicsit oldja a bennem lévő sok stresszt. Mert hát abból van elég az életemben. De a kapcsolati stressz most így kimarad. Ez a hétköznapjaimat igen csak megkönnyíti.

De most itt be is fejezem, már így is túl sok összevisszaságot írtam. Majd a napokban igyekszem folytatni. Ha sikerül rávennem magam megint.

Esti vihar

Már az utca is csendes,
Csak pár autó hasít el,
De a szoba sötétjében
Egy új, vad vihar kel.

Magányos gondolataim
Sűrű esőként záporoznak.
S a kövér, savas cseppek
Szívembe újabb lyukat vájnak.

Mi változott köztünk??
Miért nem mondod, hogy szeretsz??
Vajon hiányzok még neked??
A bizonytalanság nem ereszt.

Egykor karjaid ölelése volt
A legforróbb nyár számomra.
S most itt fekszem kihűlve,
Lelkem vizesen, ázva-fázva.

Jön még új tavasz??
Megéri még várnom??
Csak adj egy apró jelet,
S én a hóvihart is állom.
2024.06.18. Budapest