Úgy érzem szavakba kell öntenem azt, ami mostanság igazán feszültté tesz. Talán igazságtalannak fog tűnni azokkal szemben, akikről írok benne, talán meg is bántom vele őket, de nem ez a célom. Ha bármelyiküket bántani akarnám nem lenne ez a problémám jelenleg. De teljesen kimerültem, pedig még a vizsgáim hátra vannak. Úgy érzem túl vagyok terhelve és nem tudok ezzel mit kezdeni. És azt is érzem, mintha érzelmi zsarolva lennék. Vegyük szépen sorjában a dolgokat. Édesapám betegségéről nem nagyon írok. Nem véletlen. De annyit kell tudni róla, hogy komoly segítséget igényel. Bár néha már sok, hogy két naponta kell lemennem hozzá (mert ő nem Budapesten lakik) és így egész napjaim mennek el. Másik az, hogy direkt megkértem, hogyha már megyek, akkor legalább hadd aludjam ki magamat. De valahogy ezt sem igazán érti meg, hisz mindig egyre korábban és korábban kell kelnem miatta. Holnap konkrétan olyankor kell felkeljek, mintha iskolába mennék. Ami után valószínűleg megint olyan fáradt leszek h egész délután bámulni fogok ki a fejemből, de egy rohadt percet nem fogok tanulni. De menni kell. Helyettem úgysem megy senki más. Csak rám számíthat (nagymamámmal együtt). Ezek mellett édesanyám állandóan azzal piszkál, hogy mindig csak apával törődök, és neki semmiben sem segítek be. Ez is eléggé rosszul esik, mert amikor időm engedi, neki is ugyanúgy a felhozom a nehéz bevásárolni valót, vagy elintézem, amit kér. De nem tudok egyszerre két helyen lenni. És mindketten úgy tudnak rám nézni, hogy nem tudok nekik ellent mondani. Ezek mellett ott van a barátnőm. Neki is az a problémája, hogy keveset foglalkozok vele. De egyszerűen időm nem engedi. És ezt tudja is, és ilyenkor mindig csak szépen tudomásul veszi, hogy máshol kell lennem. De tudom, sőt mindig látszik rajta, hogy ez neki nem tetszik. Mondjuk lehet, hogy kicsit többet láthatnám, hogyha nem mindig nekem kellene a város másik végébe kibumliznom (immáron legyek háromfelé szakadva). Annak is örülnék, hogyha a nevelőapja nem egy pisisként kezelné. No meg annak is örülnék, hogyha az édesapja meg az édesanyja ok nélkül nem utálna, pláne úgy, hogy nem, vagy csak alig ismernek (alapvetően nem szeretem, ha ismeretlenül ítélkeznek rólam). És még akkor ott van, hogy a barátokkal is kellene időt töltenem, illetve nem ártana magamra is szánni egy keveset. Amikor magammal és csakis kizárólag magammal foglalkozom. Mondjuk játszhassak egy két meccset a gépen, vagy csak hülyeségeket nézhessek a világhálón. Egyszóval pihenjek. És ezek mellett még be kellene iktatnom a tanulást. De hogyha fáradt vagyok és magamra alig van időm, nem vagyok eléggé kipihent, akkor sosem fogom rávenni magam a tanulásra. Nálam ez nem egy olyan dolog, ami megszokott. Gimnázium végéig szinte zéró tanulással kisujjból ráztam ki a dolgokat. De az egyetem más. Viszont én ugyan az vagyok, és nem is tudok megváltozni. Nekem nagyon komoly akaraterő kell ahhoz, hogy le tudjak ülni és bújni a jegyzeteket. Nekem ez egy komoly teljesítmény, amit a szervezetem szinte teljesen elutasít. Fél órát is nehéz koncentrálnom, hisz mindig találok valami érdekesebb dolgot. Így hát, ha egy picit is fáradt vagyok, vagy csak aznap más programom van, akkor szinte biztosan nem fogok nekiállni a tanulásnak, vagy csak olyan felületes módon teszem azt, ami semmire sem elég. És az a gond, hogy az előbb felsoroltak közül viszont senkit sem szeretnék elhanyagolni. De tényleg képtelen vagyok ennyi felé szakadni.még ha tanulnom nem kellene is nehéz lenne, de így tanácstalan vagyok. Ha ez a félév is rosszul végződik, akkor valószínűleg ott fogom hagyni az egyetemet. Nem lesz értelme maradnom. De erre nem is gondolok. Most csak próbálok mindent túlélni. Bár ötletem sincsen, hogyan kellene.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.