Kicsit magamba néztem. Rég tettem már ehhez hasonlót, manapság nem nagyon szoktam mérlegelni magammal kapcsolatban. Ám most muszáj írnom valamiről, amit csak igen kevesen tudnak rólam a környezetemben. A körülöttem lévő emberek jelentős részénél jobbnak tartom magam. Jobbnak, okosabbnak, többet érőnek. Pedig talán ez egyáltalán nincs így. Mégis a kisgyermek koromban belém nevelt bajnokot nem tudom magamból kiirtani. Gyakran olyan embereket nézek le magamban, akik már sokkal többet elértek, mint én, akikre felnéznem kéne; mégis előjön belőlem ez a nevetséges és régi felsőbbrendűség-tudat. Hogy miért lehet ez?? Teljesen egyértelmű. Általános iskolában édesanyám állandóan hajtott engem, azt akarta, hogy szinte minden tudományterületen versenyezzek, és akkor ez még igen jól ment is. Ezáltal viszont kialakított egy olyan eltúlzott önérzetet az intelligenciám felől, melyet képtelen vagyok lerombolni. Képtelen, még akkor is, ha minden józan gondolat, minden logikus mérlegelés azt diktálja, hogy ez helytelen. Talán ahhoz tudom hasonlítani, hogy milyen a helyzet egy fővárosban felnövő és egy faluban felnövő gyerek között. A fővárosi mindig többre fogja tartani magát, mert azt nevelték belé, hogy ő jobb. Nem véletlen van annyi tahó paraszt itt Pestbudán... Nos, ez lehet, hogy most ilyen kis rövidke bejegyzésre sikerült, de valamiért úgy éreztem, hogy le kell írnom. Bár az is lehet h csak be vagyok zsongva h ma végre megyek nyaralni :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.