Gondolom nem mondok semmi meglepőt azzal, hogy én is elítélem. Gondoltam is eleinte, hogy írni kéne, aztán a túlzott felhajtás miatt úgy gondoltam, hogy én már nem traktálok senkit a véleményemmel. Pláne nem akartam én is beállni a média-hisztériába, mint annyian tették, de most betelt a pohár. Muszáj szót emelnem. Olyan dolgokat tudtam meg, ami nem csupán felháborít, de egyben el is szomorít. De előbb én is általánosságban beszélnék a netadóról. Az alap koncepció valami elvetemült ember fejéből pattanhatott ki. Gigabájtonként 150 forint?? Mint mérnökinformatikus hallgató, mint gamer, mint blogger, mint EMBER(!!!) azt kell mondjam, ez mindenféle formában elfogadhatatlan. Vegyük csak az én kis életem egy napját. Illetve vegyük hozzá az évfolyamtársaimat (~300 hallgató). Nekünk az egyetemen egyetlen egy tanár kivételével mindenki más az internetre tölti fel az anyagokat, az előadásokat, a feladatokat és mindenről ott is értesítenek minket. Ha csak azt vesszük, hogy egy nap egy hallgató csak 2 diasort tölt le (egyszerűség kedvéért vegyük ezt a két fájlt ~50KB-nak és a későbbiekben 1024 helyett csak 1000-es váltószámot használjunk), akkor az szerény számításaim szerint 300*50KB=15.000KB=15MB adatforgalom egy nap. Ha ezt átlagosan megszorozzuk 28 nappal (ez persze lefele kerekítés és feltételezzük, hogy a hallgató hétvégén is legalább egyszer letölti tanulás céljából ezt az adatmennyiséget - mert hát egyetemen kell is), akkor azt kapjuk, hogy egy hónapban EGY egyetem, EGY karának, EGY évfolyama 420MB (~fél GB) adatforgalmat bonyolít. Mindezt természetesen az egyetemnek (feltöltés) és a hallgatónak (letöltés). És ez közel sem tükröz reális értékeket, mert nagyobb fájlokat cserél az egyetem a hallgatókkal és gyakrabban. De összegezve csupán a tanulásból (egy egyetem, egy kar, egy évfolyam) 150Ft bevételre tesz szert a kormány. Ami talán el is hanyagolható,de ez közel sem a valós értékeket mutatja a társadalomra vetítve. Míg itt emberenként egy 50KB-os csomagról beszéltünk, addig valójában otthon egy youtube videó, vagy csak a facebookozás sokkal nagyobb adatforgalommal jár. Arról nem is beszélek, hogy felmegyünk az internetre játszani, megnézünk egy teljes filmet (HD minőségben, mert az élvezetesebb). Az eredeti koncepció alapján én valószínűleg egy hónap alatt 50-60, de lehet, hogy százezer forintos nagyságrendű adónak megfelelő adatforgalmat bonyolítottam volna le. Ezek mellett az üzleti szférában is mindent az interneten keresztül intéznek. Azaz az internet megadóztatása a magyar cégeknek is ártana. Az új koncepció, a 700Ft (cégeknél 5000Ft) maximális összeggel, melyet a szolgaáltatók fizetnek - persze ők valószínűleg ezt ránk vissza terhelik - egy elfogadható ajánlatnak tűnik. VÁRJUNK CSAK! Itt jön ám a csavar. Alapvetően azért tűnik elfogadhatónak, mert láttunk egy ennél sokkal de sokkal durvább, elvetemült, ostoba, irreális javaslatot. De most nézzük úgy, mintha ezt úgy tálalnák elénk, hogy semmi előzetes népámítás, hanem konkrétan a tényeket. Az internetért ezek után havi 700Ft-tal többet kell fizetnünk, amit az állam (azaz a FIDESZ és baráti köre) zsebre tesz. Ki az, aki bele menne ebbe?? Nem az összeg miatt, hanem milyen alapon gondolják, hogy csak úgy véletlenszerű terheket aggathatnak pluszba a nép nyakába! Ezért akartam én is kimenni a tüntetésre vasárnap. De fáradtan jöttem haza vidékről, így inkább itthon maradtam. És akkor most jöjjön a feketeleves

Kellett a FIDESZRE szavaznotok, ostobák!!!A vasárnapi tüntetés garázdaságba, rongálásba torkollott (nem vagyok meglepett, és csodálkozom is, hogy elszabaduló indulatok mellett nem égették fel a fideszes politikusok lakását egyesével). Erről az interneten különböző videókat, képeket és még sok más anyagot lehet találni. Nagyon sok felvétel van konkrét személyekről, akik dobálták a monitorokat, rongáltak, vandálkodtak. Sajnos nem tudom elítélni teljes mértékig ezeket az embereket, mert nem egy buszt, vagy egy utcai lámpát vagy akármilyen köztulajdont, vagy ártatlanok magántulajdonát rongálták meg, hanem Vitya és pajtásainak a székházát. Ellenben elítélem azért az ilyen tettet, mert a törvénnyel szembe megy, ami ha fáj is, de be kell tartanunk! Este még az interneten (még adómentesen) néztem a frissülő eseményeket. Lassan elüllt a balhé, mindenki nyugovóra tért. Ma délután olvastam egy barátom által megosztott cikket. vele (velük) mentem volna ki én is tüntetni. Békésen, de határozottan. A cikkben három olyan nevet találtam, amik túlságosan ismerősen hangoztak. Visszakattintottam a facebookra és akkor látom rajta megjelölve három másik barátomat. Őket jelenleg is fogva tartják még. Ugyanis ők is azok között voltak, akiket bevittek garázdaságért. Természetesen rögtön utána is érdeklődtem a dolgoknak, mivel egyiküket sem véltem felfedezni sem videón, sem képen, sem máshol. Amúgy sem úgy ismerem őket. Jó neveltetésű srácok, egyetemisták. Nem hanyagolják el a jövőjüket, nem hoznak meggondolatlan döntéseket. Furcsa volt, hogy őket ilyen miatt elfogják. Inkább nálam lenne reális, hogy elszabadulnak az indulataim és belemegyek ilyenbe, nem pedig náluk. Később fel is világosítottak. Ők valóban nem voltak benne a rongálásban. Egy bolt előtt álltak, amikor a rendőrök odamentek hozzájuk és igazoltatták őket. Ezután vitték be őket. Innentől a pontos részleteket nem tudom, de azt igen, hogy egyiküknél nem volt igazolvány. Őt nem is vitték be. Gondolom több papírmunkával járt volna, hogyha rá is rá akarják kenni. Az egész csak arról szólt, hogy találjanak bűnbakokat, akinek fejével a fidesz büszkélkedhet, hogy igen, ők el tudják fogni azokat, akik megtámadják őket. Persze ez a büszkélkedés egyben egy megfélemlítés is mindazokkal szemben, akik nem tűrik a fidesz egyeduralmát. Igazságtalanság, korrupció, mi kell még?? MI KELL MÉG, HOGY VÉGRE FELÉBREDJ, MAGYARORSZÁG?? Hány ember életét kell még megkeseríteni, hogy észrevegyétek, hogy mi folyik itt?? Mennyi fájdalmat kell még átélni, hogy ne higgyetek a demagóg szövegeknek?? Itt lenne végre az ideje...

Még egy dologra kitérnék. Nem hiszem el, hogy minden normális célért szóló tüntetésbe a baloldalnak be kell szivárognia. Vegyék észre magukat, hogy ezzel csak nekünk ártanak. Nekünk, akik nem közvetlen politizálni megyünk ki, hanem véleményt nyílvánítani! Elegem van abból, hogy nem merek kimenni, mert nem akarok egy poszt-kommunista, szocialista és még sorolhatnám miféle embernek tűnni. Hagyja végre békén a baloldal ezeket a célokat. Szervezzen magának párt szinten tüntetést, de ne akarják ex-balos vezetőkkel irányítgatni a tömeget! Ezzel nem fognak több szavaót magukhoz csábítani csak azt érik el, hogy a nehezen összeverődött tömeg, akik valóban egy cél miatt mennek ki, azok szétbomlanak. És ez nem csak nekik, hanem mindenkinek rossz lesz!


Kép forrása: Facebook
Az itt olvasható sorok a szerző magánvéleménye és saját politikai nézetei. Akinek nem tetszik, ne olvassa!

A bejegyzés trackback címe:

https://blog-of-flash.blog.hu/api/trackback/id/tr966839121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása