Mostanság gyakran van, hogy éjszaka nem tudok aludni. Csak fekszem az ágyban, de nem tudok álomba merülni. Kényszeresen elkezdem pörgetni a facebookot, az instagramot, a threadset. Igazából egyik sem érdekel, de valamivel el akarom foglalni magam. Nem is nézem igazán a videókat vagy képeket, csak jár az agyam. Jár az agyam és a mellkasomon nyomást érzek, összeszorul bennem minden. Néha nem is tudom, hogy mi okozza, de amikor hagyom, hogy a gondolataim ténylegesen elkezdjenek szárnyalni, akkor rájövök, hogy a problémám nem éppen egyszerű.

Gyakran azért nem tudok aludni mert az anyagiakra gondolok. Nem keresek rosszul, de nagyon sok a kiadásom mostanság. Van egy lakásom sok-sok hitellel (ezt majd részletesen kifejtem egy másik posztban). Ezek mellett így 29 éves korom végére rá kellett döbbennem, hogy az átlag havi kiadások mellett mindig van egy-egy plusz kiadás, amivel nem tudsz számolni. Az élet pedig Magyarországon egyre drágább. Elég csak azt megfigyelni, hogy mennyivel nő az ember fizetése, és mennyivel drágulnak akár csak az alap élelmiszerek. Folyton azon aggódok, hogy mi lesz, ha valamire nem fog jutni?? hogyan fogom megoldani?? Egyedül vagyok. Igaz a családom segítene, ha szükségem lenne rá, de mégsem támaszkodhatok arra, hogy ők bármikor ott lesznek. És ez megrémiszt. Minden felelősségteljes felnőtt ember körülöttem rendelkezik emgtakarításokkal, tartalékokkal, de nekem semmim nincs. Örülök, ha hónap végéig kitart a fizu, és bár néha hülyén bevállalok pár felesleges kiadást - amik általában olyanok, amiktől legalább egy picit nem érzem befásultnak magam -, de nem látom, hogy már min lehetne spórolni. A biztonság hiánya pedig állandó stresszt generál bennem.

De persze az anyagi biztonságot egy valami adhatja meg. Egy biztos munka. És ez sokáig meg is volt. De mostanság elbizonytalanodom. Nem a cégnél a helyemben, hanem, hogy bírni fogom-e? Szeretnék jobban keresni, és tudom, hogy kereshetnék is, de most bizonyos dolgok miatt még pár hónapig nem válthatok. És ez a fajta bizonytalanség egy kicsit lefagyaszt. Néha csak ülök munkaidőben a gép előtt, de nem tudok halandi a munkával. Nem érdekel, amit csinálok, vagy, ha érdekel sem tudom vele lekötni magam. Ez pedig egy öngeneráló folymat, hisz bennem van az, hogy el kell végeznem a munkát, amit elvállaltam. És így egy újabb adag stressz tornyosul rám, ami még inkább rátesz egy lapáttal arra, hogy nem tudok haladni. Ennek az a következménye, hogy nap végére úgy érzem, hogy nem végeztem el rendesen a munkámat és ebben be kéne hoznom magam. De olyankor már képtelen vagyok rávenni magam, ezért este ezen jár az agyam, és arra gondolok, hogy emiatt fel kell kelljek korán, hogy valamennyire mégis fel tudjak zárkózni magamhoz képest. De persze emiatt nem tudok elaludni, így reggel még nehezebb az ébredés, és nem vagyok elég kipihent. Amit persze rendes mennyiségű koffeinnel próbálok meg orvosolni, ami szintén nem a legjobb megoldás a stresszes pillanatokban, mert ezzel csak azt érem el, hogy egész nap érzem, ahogy dobog a szívem, de éberebb nem leszek sokkal.

De a legtöbb problémát - mint mindig - a szerelmi életem okozza. Vagyis annak hiánya. Magányos vagyok. Néha nagyon jó egyedül lenni, de sok minden hiányzik egy kapcsolatból. Hiányzik, hogy legyen kivel beszélgetnem. Szeretném elmondani valakinek a gondolataimat, és szeretném hallani valakiét. Akár csak a napi problémákról, akár közéletről, akár a jövőről, akár bármiről. Csak legyen társaságom. Hiányzik a testiség is. Na nem csak a szex. Sőt. Főleg az ölelések, a csókok. Hiányzik, hogy egymásra nézzünk, és egymás szemáben lássuk az egész világot. Hiányzik, hogy érezzem hogy szeretk valakit, de méginkább az érzés, hogy viszont szeretnek. Persze a párkapcsolati viták, a megfelelési kényszer nem hiányzik, de egy egészséges kapcsolatban - úgy vélem - ezeknek nincs is helye. Mindenki lehet önmaga, és a másik ezért nem fogja bántani (se testileg, de méginkább nem lelkileg). De ez jelenleg nincs meg. És az esti sötétségben a legtöbbször ezen gondolkozom. Mit ronthattam el mindig annyira, hogy "kiszeressenek" belőlem?? Miért nem tudtak olyan rajongással szeretni végig engem, ahogyan én szerettem őket?? Mikor éreztem először anno, hogy kezdenek elromlani a dolgok? Mit csináltam akkor (vagy mit nem)?? Mik lehettek azok a hibák, amiket elkövettem és, ha nem figyelek, újra el fogok követni. És akárhányszor ezek a kérdések járnak a fejemben, arra gondolok, hogy akivel épp gyakran beszélgetek, akit próbálok "fűzni", azzal ez újra meg fog-e történni a jövőben?? vagy épp msot is megtörténik?? Az előző bejegyzésembe írtam, hogy van valaki az életemben, akivel nincsenek meg a kötöttségek, de mégis jól érzem magam vele. Mostanság, mintha ő is kevesebbet válaszolna nekem. és ez is rosszul esik. Hiába tudom, hogy a jelenlegi helyzetben, ha akarnám sem lehetne több ebből, de valahogy mégis bánt, amikr elhanyagol. vagy lehet, hogy csak én gondolok emögé többet?? Vagy csak annyira magányos vagyok, hogy rögtön rá akarok akaszkodni az első nőre, akivel jól érzem magam?? Vagy ténylegesen rámunt, és emiatt "offol ki" annyiszor mostanság?? Vagy lehet, hogy ő látott többet ebből a dologból, és múltkor, amikor kb konkrétan kijelentettem, hogy egy normális kapcsolatot esélytelennek látok jelenleg kettőnk között, akkor ezzel bántottam meg?? vagy ha nem is látott mögé többet, csak nem esett jól neki?? És felmerült bennem az is, hogyha megbántottam, akkor miért nem mondja meg?? ha nincs is köztünk semmi komoly, akkor is vagyunk annyira jóban, hogy lehet velem őszinte. Tudom, hogy nehezen nyílik emg másoknak, de azt hittem ismer annyira, hogy bennem megbízhat. Én is bízok benne. Olyan dolgokat is elmodntam neki, amiket másoknak nem szoktam. Bár lehet, hogy ez a legnagyobb gyengém. Elmondom a gondolataimat a nőknek. Nem csak a boldog, szép, magabiztos gondolatokat is, hanem, hogy én is sebezhető vagyok, és bár magabiztosan próbálok minden ügyet intézni az életemben, igazából be vagyok szarva, hogy ez a szarból épített kártyavár bármikor a nyakamba omolhat.

De mindegyik stresszforrás közül az egyik legrémisztőbb, hogy érzem magamon az állandó szorongást. És tudom, hogy ezek egy lelki problémának a jelei, amiket nem tudok jól kezelni. Ráadásul félek attól, hogyha hagyom ezt eluralkodni magamban, akkor ugyanúgy pánikbeteg leszek, mint egy nagyon kedves barátom. Ami pedig egy ördögi kör formájában újabb és újabb stresszhelyzeteket fog hozni az életemeben. Ráadásul nem csak ez zavar. érzem magamon, hogy a sok stressz miatt veszítek a magabiztosságomból. Abból a magabiztosságból, amire mindig támaszkodtam, amire mindig büszke voltam, ami miatt mindig előre tudtam haladni. A lelki gondjaim miatt a szervezetem kevesebb tesztoszteront termel, veszítek a férfiasságomból, és szépen forog majd tovább ez az egész kör. Bár még nem tartok ott, hogy ne lenne a kezemben a gyeplő, de mégis sokszor a szorongásaim olyan szinten eluralják a gondolataimat, hogy megijedek önmagamtól. Ilyenkor kényszeres módon csinálok valamit, amitől tudom, hogy még nálam van az irányítás. Rendbe rakom a lakás egy részét, elintézek valami nagyobb dolgot, vagy akár csak leülök játszani a gép elé és próbálok valamit elérni, amit megterveztem. Ezek az apróságok az egyeüdli dolgok, amik tartják bennem az erőt. De pont ettől váltam kevésbbé rugalmassá, így, ha nem úgy alakul egy napom, ahogyan terveztem, nem érzem annyira magabiztosnak magam más téren sem.

Nagyjából ezek járnak a fejemben esténként. Ahogy msot is ezek jártak a fejemben, és ezért kezdtem el ezeket leírni. Megoldásom még nincs rá,de ígérem, ah lesz, leírom. Hátha valaki másnak ez erőt adhat. Na de most már jó éjszakát

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.