Nincsen hangom, minden izmom fáj, nem tudom hányadik napja vagyok másnapos. Igen, ezek a gólyatábor mellékhatásai. 4 nap, 3 éjszaka töménytelen jókedv bulizás, részegeskedés, csajozás, táncikálás, csapattárs buzdítás és még megannyi őrült dolog. A múlt héten csütörtöktől vasárnapig zajlott mindez. Az OE NIK (csak, hogy önzők legyünk), a Szolnoki Főiskola, az Edutus, a Zsigmond Király Főiskola és az Általános Vállalkozási Főiskola közös gólyatábora (későbbiekben: ZSÁNESZ) Szolnokon. Nem is tudom, hol kezdjem el mesélni a dolgokat, mivel annyi minden történt (és annyi mindenre nem emlékszem a magas véralkoholszintem miatt), hogy az bele sem férne egy bejegyzésbe. De kettőbe vagy háromba sem. Így most megpróbálok kiragadni egy-két dolgot, ami lényeges (vagy csak szimplán teljesen lényegtelen, de akkor éppen nem volt képszakadásom). De először egy kis zene:

A gyülekező zene. Mindig erre gyülekeztünk a nagy színpad előtt csapatostul. Hamár csapat. Meg kell említenem, hogy ez egy olimpia volt, ahol különböző olimpiai csapatok csaptak össze egymással. Az én csapatom a Csirkefogólya volt. Azt hiszem nagy szerecsém volt, hogy ebbe a csapatba kerültem. Hihetetlen jó csapatmunka, jókedv, bátorság szorult az összes csapattársamba. Nagyon élveztem velük dolgozni a győzelmen. 3 fantasztikus csapatkapitányunk volt, akik a legvégsőkig buzdítottak minket a munkára, és mikor valószínűleg tudták, hogy van esélyünk a győzelemre, akkor sem hagytak minket lankadni! A csapatnév mindig hangosan zengett: "CSIRKEFOGÓLYA CSIRKEFOGÓLYA CSIRKEFOGÓLYA CSIRKEFOGÓLYA..." Még mindig visszhangzik a fülemben. Ezek mellett volt egy ház nevünk is: Ʃ Ƙ Ƭ (szigma kappa tau). Ez volt a második elgtöbbször hallott skandálás tőlünk: "Ʃ Ƙ Ƭ HAU-HAU-HAU". A kis csipetcsapatot jellemezte még két eléggé egyedire sikerült dolog. Első nap feladat volt egy zászló és egy induló készítése. Én az induló készítő elébe tartoztam a csapatnak. A Pokémon főcímdalára egy eléggé egyedi kis számot írtunk, ami néha vad volt, de a táborhoz illő. A zászlónkról pedig felesleges írnom. Itt a kép:

Mondanom sem kell nem csak a mi csapatunk volt szorgalmas. "MINDEN CSAPAT SZIMPATIKUS CSAPAT!" Nagyon sok közös buli volt a csapatversenyek mellett. Leginkább esténként volt közös buli. De ezek mellett a csapatokat összekötötte a tábortánc is. Ezt szeretném most feleleveníteni:

És hamár a táncoknál tartunk: "SZELETEL-SZELETEL-PUMPÁL-PUMPÁL-VARÁZSOOOL" És még megannyi más közös dolog, ami éppen nem jut eszembe. Egy-két szó vagy mondat, mely mások számára semmit nem jelent, nekünk egy pár napos élményt, melyet sosem fogunk tudni elfelejteni.
Visszatérnék még egy kicsit a csapatomra. Ugyebár mi nyertük meg a csapatversenyt. Ez számomra egy nagyon felemelő érzés volt de fegyelem és pontosság nélkül ez nem jöhetett volna létre. A pontossághoz a csapatkapitányok egy szabálya nagyban hozzájárult szerintem. A csapatgyűlésekről későknek az volt a büntetés, hogy a késés mértékétől függően sört kellett hozniuk, melyet a csapat közösen fogyasztott el. Ez vonatkozott mind a gólyákra, mind a csapatkapitányokra. Sajnos a harmadik napon már eléggé nehezen bírta a szervezetem az alváshiányt és az állandó magas alkoholszintet, így kétszer is késtem a csoportgyűlésekről. Ez két sörömbe fájt. Mivel pénzem fogyóban volt, ezért megkértem a bátyámat, hogy utaljon át nekem hazafele útra valót. Rossz emlékezőképességemnek ksözönhetően úgy gondoltam, hogy hétvégén is megkapom az átutalást (mintha egyszer már történt volna valami hasonló), de ez mégsem így történt. Ezért életem az utolsó nap kicsit izgalmasabbávált. Míg mindenki taxival ment ki az állomásra, addig én kiültem a buszemgállóba 385 forinttal a zsebembe és elkezdtem a buszra várni. Kisvártatva meg is érkezett a busz. Reménykedtem, hogy legalább a vasútállomásig tudok bliccelni - hamár Pesten sosem csinálok ilyet - de sajnos ott is úgy tűnik az EAF kezd elterjedni (első ajtós felszállás). Szerencsémre a buszjegy csak 340 forint volt, így a zsebemben 45 forinttal érkeztem a vasútállomásra. Közben figyelve a szolnoki tömegközlekedést azt kell mondjam, egészen színvonalas volt. Valami a FUTÁR-hoz hasonló rendszert is mintha láttam volna, ami tetszett, hogy nem csak Budapesten javul a színvonal. Visszatérve a hazaúthoz. A vasútállomáson találkoztam egy-két szervezővel, köztük a csapatkapitányaim közül is kettővel. Tőlük megtudakoltam, hogy a hazautam 840 forintba fog kerülni, így a nyakamba vettem a vasútállomás előtti buszpályaudvart, hogy összeszedjem a vonatra valót. Meglepően sok kedves emberrel találkoztam. A technika nem volt nehéz (szokásos tarhálós technika - ne kérj sokat), így viszonylag hamar összegyűjtöttem az emberektől 100-100 forintot. A legvégén egy családhoz mentem tőlük a nagymama és az anyuka is adott, így elindulhattam hazafelé. Azt hiszem egy ilyen tábor után a kalandos hazautam pont beleillett egy győztes csapat gólyájának az életébe.

Azt hiszem ennyi bőségesen elég lesz a gólytáborról. Amint a szervezők elkészítik a videót róla, azt is majd kirakom ida a poszt végére. Végezetül mindent köszönök mindenkinek, aki ott volt, vagy bármilyen módo hozzájárult a gólyatábor megvalósulásához!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.