Gyülölet!!!
2014.06.01. 22:17
Sajnos megint egy rossz élményről kell beszámoljak a cigányokkal kapcsolatosan. Csütörtökön, azaz 2014. május 29-én AWS koncertre mentünk az UCTVIV egy jelentős részével és még sok más haverral. Előtte természetesen iszogattunk, majd - mivel elég korán vége lett - kiültünk szokás szerint az Erzsébet térre folytatni a bulizást. Igen, sokat ittunk és sokfélét, de csak annyira, mint az átlag tinédzserek. Ekkor Krokodillal úgy éreztük, hogy muszáj meglátogatni az Erzsébet téren az egyik kedvenc helyünket, a "Kínaiakat" (ez az a bokros rész, ahová folyóügyeinket szoktunk járni intézni, a nevet arról kapta h tökéletes kilátás nyílik a járókelőkre, és tavaly nyáron igen sok kínai turistát láttunk ott). Amikor érkezünk a bokrokhoz, az egyik asztalnál egy fiú társaság indokolatlanul elkezdett beszólongatni nekünk (valószínűleg a hosszú hajunk miatt). Mondanom sem kell, hogy ezek a "fiúk" természetesen mind besorolhatóak a tipikus páwa kategóriába. Szóval ok nélkül kaptuk a sértegetéseket. Mivel volt már bennünk egy kicsi, ezért nem akartuk olyan könnyen adni magunkat, így krokodil odaszólt nekik, hogy hagyják abba, én pedig nemzetközi jelzéssel fejeztem ki nemtetszésemet (középső ujjam mutattam feléjük). Erre ők utánunk jöttek ketten. Engem hátulról az egyik fejbe vágott, a másik tovább pofázott Krokodilnak. Mi viszont ott hagytuk őket és mentünk vissza a társaságunkhoz. Folytattuk volna az iszogatást, de pár percen belül ezek az figurák megint megjelentek immáron az Erzsébet tér másik oldalán, ahol ültünk. Odajöttek hozzánk és elkezdtek pattogni, hogy én hogyan mertem bemutatni nekik. Kaptam is egy pofont, de azzal a lendülettel Sziámi már a srácot küldte is földnek. Ekkor megjelent három biztonsági őr. Gyorsan leszedték Sziámit a srácról és megkérdezték mi volt a gond. A srác persze rögtön elkezdte hajkurászni, hogy: "Lecigányozott, itt cigányozott..." A biztonságiak megkérdeztek minket, hogy valóban így volt és az első nemleges válaszra őket elküldték az egyik, minket a másik irányba. Eddig tartott az a rész, amíg nyugodtan indulatok nélkül írtam le a történetet. Most jön a véleményem és az indulataim. Felhívom a tovább olvasók figyelmét, hogy lesz benne gyűlölet, trágárság, indulat. A tévében ez megérdemelné a 18-as karikát. HOGY A JÓ BÜDÖS RETKES KURVA ÉLETBE JÖN PÁR KIS CIGÁNY PÁWA AHHOZ, HOGY OK NÉLKÜL BÁRKIT BECSMÉRELJEN ÉS BESZÓLONGASSON NEKIK?? MIT KÉPZELNEK MAGUKRÓL, HOGY ŐK VALAMI FELSŐBBRENDŰ FAJ, AKIKNEK AZ EMBER NEM MUTATHAT BE, HOGYHA BUNKÓ TAJPARASZT MÓDJÁRA VISELKEDNEK?? HOGY JÖN AHHOZ, HOGY EZEK UTÁN ODAJÖN ÉS HÁTULRÓL FEJBE VÁG?? MIT KÉPZEL, HOGY ODAJÖN A HAVERJAIVAL ÉS AD EGY OLYAN POFONT, HOGY FELSZAKAD ALUL ÉS FELÜL IS AZ AJKAM?? MI AZ, HOGY A CIGÁNY VOLTÁRA HIVATKOZIK ÁLLANDÓAN ÉS VISSZAÉL VELE?? MI EZ HA NEM RASSZIZMUS?? UNDORÍTÓAK EZEK AZ... EMBERNEK NEM MONDANÁM ŐKET. GYŰLÖLÖM ŐKET. TISZTA SZÍVBŐL GYŰLÖLÖM EZEKET. AZ ÖSSZES EHHEZ HASONLÓ SZARHÁZI NAPLOPÓ BEKÉPZELT FASZT.
Ezek után bárki jön nekem, hogy a cigány-bűnözés nem létezik, hülyének fogom nézni. Eddig bármilyen balhé, leginkább személyiségi jogaimat megkurtító dolog történt velem, mindig cigányok voltak az elkövetők. És igen, ezzel azt a pár cigány származású embert, aki mégsem ilyen, azokat járatják le, pláne, mikor arra hivatkoznak valahol, hogy ők cigányok. Ennyi a véleményem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.