Az, hogyha az ember egyedül van, gyakran arra sarkallja, hogy gondolkozzon el az életén. Így egyre többször próbálom meg átgondolni, hogy az élet küönböző területein milyen hibákat követtem el, és miket csinálhatnék jobban. Ma is boltba menet pont azon gondolkoztam, hogyha találkoznék egy régi ismerőssel, mit tudnék magamról elmondani neki. Olyan dolgokat, amikre büszke lehetek, vagy csak egy besavanyodott 30-as csávó lennék, akinek inkább csak a szenvedés van az életében?? De ra kellett rájöjjek, hogy inkább az utóbbi. Az elmúlt hetekben is akárhányszor találkoztam valakivel nem tudtam másról beszélni, mint a lakásvásárlásról, arról, hogy ez mennyi költséggel jár, mi történik a munkában, és hogy a háztartást hogyan vezetem. Egy unalmas felnőtt lettem, akinek szinte semmi nem történik az életében, ezért semmi másról nem tud beszélni, csak azokról a hétköznapi problémákról, amik igazából mindenkit érintenek. Amikor tini voltam nem így képzeltem el magamat 30 évesen. Két lehetséges kimenetet is láttam, de egyik sem olyan, mint amilyen az életem jelenleg. Az egyik elképzelésem szerint egy nagy menő, bulizós csávó lettem volna. Oké, hogy egyedül lettem volna, de bárkit emgkaphattam volna. Ezt segítette volna egy jó meló, az eszem (amit tinikorom óta elittam) és ebből a kettőből adódó magabiztosságom. A másik szerint már 5 éve családom (feleség, gyerek) lenne. Ekkor is lenne egy egész jó kis melóm, de az életemet az tenné ki, hogy a családommal minél több élményt szerzek. Leszoktam volna a káros szenvedélyeimről, de mégsem lennék unalmas, mert annyi kalandban lenne részem, amiről bőven lehetne mit mesélni. Ehhez képest magányos vagyok, van egy középszerű állásom, nincs családom, és még csak egy magabiztos menő csávó sem vagyok. Ezért gondolkodtam el, hogy pár dolgon változtatnom kéne. Nem ártana, ha a bulikat kicsit visszafognám. Ezzel a másnapos depressziókat és az abból adódó lustaságot elkerülhetném és hasznosan is eltölthetném az időmet. Mondjuk pihenéssel, hogy a hétköznapjaimban amiatt, hogy túl fáradt vagyok és nehezen megy emiatt a munka, már ne kelljen aggódnom. Keresnem kellene valami olyan hobbit, ami leköt, és akár új élményeket is szerezhetek vele. Mondjuk az sem ártana, ha a megtanulnék értelmes dolgokról is beszélni. Valószínűleg a hétvégén sem igazán érdekelte a haverokat, hogy ghoistolva lettem és ez szarul esik...

Na igen. Itt jön a legújabb sérelmem. Ugye említettem már, hogy van valaki az életemben. Semmi komoly, de azért jól éreztem magam vele. Sőt, ha nem annyira máshogy képzeltük volna el a közeli jövőnket, akkor tökre szívesen kezdtem volna vele valami komolyabbat. De ezen mostmár felesleges is gondolkodni, ugyanis több mint egy hete nem válaszol az üzeneteimre. Igazából már nem is írok neki, nem akarok creepynek tűnni. Ennek ellenére minden nap többször megnézem, hogy írt-e és közben reménykedek, hogy csak a messenger nem küldött push notit róla. De persze minek is csinálom ezt?? Tudhattam volna, hogy egy hozzá hasonló értelmes, csinos lány igen hamar rám fog unni. Bár azért jó lenne tudni, hogy mi volt a gond. Talált esetleg mást magának?? Vagy esetleg többet akart volna a kettőnk kapcsolatából, de én túlságosan is egyértelműen jelentettem ki, hogy nem lenne életszerű egy kapcsolat kettőnk között?? Vagy csak egyszerűen nem kapta meg tőlem, amit akart volna?? Vagy túl sok voltam, hogy napi szinten kerestem a társaságát és az agyára mentem?? Mi lehetett a hiba?? Az, hogy ezt nem tudom, nagyon elszomorít. Bár lehet, hogy attól vagyok szomorú, mert hiányzik. Jó volt vele, és bár tudom, hogy előbb-utóbb bekövetkezett volna ez, akkor sem érint olyan jól. Az sem segít ezen, hogy ma munka közben egész nap Jóbarátokat-at néztem. És pont azok a részek jöttek, amiket közösen néztünk, amikor kint voltam nála Svédországban. Kicsit rátett a magányomra egy lapáttal. Cserébe elkezdtem beletemetni magam a munkába. Végre van túlórás feladatom is, így legalább azzal majd elterelem a figyelmemet. Meg azzal, hogy elkezdtem feldíszíteni a lakást karácsonyra. Sorra gyűlnek a teendőim, így van mivel foglalkoznom. Bár legszívesebben vele foglakoznék és minden mást hátrább sorolnék a fontossági sorrendben. De ez - remélem - majd szépen elmúlik idő közben. Addig meg esténként megint túlagyalhatom, hogy miket rontottam el, hogy még egy laza találkozgatásban sem vagyok valakinek elég jó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.