Sokat jár mostanság az agyam. Mindenfélén. Kicsit változott az életem, de túl sok új dolog nem zavarja nyugalmamat. Átgondoltam jót és rosszat, veszélyeset és biztonságosat, vadat és gyávát, vakmerőt és reálisat. Aztán eszembe jutott közben valaki. Aki most már a múltam része. Nem hittem volna, hogy ez így fog menni. Talán nem is akartam, hogy így legyen. Azt hittem, hogyha elküldöm, túl fontos leszek neki ahhoz, hogy ezt hagyja. De nem. Azóta nem keres, nem próbál kommunikálni velem. Pár naponta felmegyek a blogjára, hátha írt valamit, de mindig csak az a pár hónapos bejegyzés fogad: "Szóval egyszer volt, hol nem volt, volt egy lány... Aki 7 hónapig szenvedett volt barátja miatt..." Eleinte kicsit furcsa is volt, hogy ilyen gyorsan békén hagyott, aztán sok mindenen elgondolkodtam. Rájöttem, hogy mi lett volna, hogyha mégis megbocsájt nekem és újra összejövünk. Rá kellett jönnöm, hogy úgy csalna meg, ahogyan nem szégyenli. Tudom, hogy ez most egy nagyon durva vád vele szemben, hogy hűtlen, de azt kell mondjam, megvan az okom rá, hogy ezt írom. Velem is megtette, és tudom jól, hogy nem voltam ezzel egyedül. Ő nem bír hűséges lenni, és én sem tudtam (volna) elérni nála. Fáj, hogy ennyire elvakított a rózsaszín köd. A lényeg, hogy lezártam. Talán örökre.

Viszont a kapcsolatom egyre jobban alakul. A mostani barátnőm nagyon kedves. Végre találtam valakit, aki rám is figyel és fontos vagyok neki. Bár kapok jót és rosszat miatta, de jól érzem magam vele. Igen, vannak hülyeségei, de túlélem. Annyira nem durvák, hogy zavaró lenne. Azon is sokat gondolkodtam, hogy milyen néven említsem a következőkben, hogy mindenki értse, hogy kiről van szó, és mivel skype-ra kellett neki egy név, amit jómagam találtam ki, így a QueasyRacker-ként fog szerepelni a következő postjaimban.

Tegnap előtt este történt egy kis baleset is velem. Épp AWS koncertre készültünk egy pár cimborámmal, és Dürer kert közelében az utcán iszogattunk. Akkor jött oda valamiféle hipster-páwa fellingű srác egy haverjával. Elkezdett nekünk pattogni és természetesen mi sem hagytuk magunkat. Rendesen volt már bennünk, nem kellett félteni minket. Aztán egyszer csak hirtelen azon kapom magam, hogy zuhanok a föld felé. Éreztem, hogy fáj az arcom. Az ajkam felszakadt, és belül az ínyem is. Kiütött. A többiek lesokkoltak. Ez volt a szerencséje a srácnak, mert így el tudott menni. Szóval, ha valaki megkérdezi, hogy miért gyűlölöm bizonyos stílusú embereket, akkor itt a válasz: AZÉRT MERT KURVÁRA AZT HISZIK MAGUKRÓL, HOGY VALAKIK, MIKÖZBEN A CIPŐMET NEM TÖRÖLNÉM MEG BENNÜK!!!. Húú, ennyi idegeskedés mára elég is. Egy biztos, egyszer kell szembejönnie velem az utcán. Biztosan visszakapja, és talán ajándékba még egyet tőlem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.