Nincs még egy hülye aki a szerelmét önmagáról le tudná beszélni. Én mégis néha arra célzok, hogy hanyagoljon engem. Tudom, vagy legalábbis sejtem, hogy min megy keresztül. Tudom, hogy nehéz neki ez a helyzet, de másnak sem lenne könnyebb. És azt is tudom, hogy azzal, hogy most néha el fogom játszani egy barátját sosem fog elengedni, de soha többé nem lehetek a párja, a szerelme, mert mást fog érezni irántam. Előre tudom, hogy egyszer meg kell bántanom majd azzal, hogy itt hagyom, mert én nem fogom bírni elviselni, hogy a barátja vagyok. Ő ezt még nem érti, talán nem is fogja, de egy biztos, hogyha nem fog tudni úgy szeretni, mint anno, akkor én képtelen leszek mellette maradni. Bár a tegnapi délután kicsit bátorított engem. Csak ültünk, dumáltunk és én próbáltam úgy viselkedni, mintha nem lenne semmi komolyabb érzelmi kötődésem, csak mintha a barátom lenne. Majd az egyik pillanatban megcsókolt. Nem úgy szépen érzékien, hanem olyan vadul rámászósan, de mégis úgy éreztem, hogy ebben több az érzelem, mint egy lágy csókban. Tudtam, hogyha abban a pillanatban kicsit kevésbé koncentrál arra, hogy engem utál, akkor szeretkezhettünk volna. Igen, nem egy szimpla numera lett volna, hanem annál sokkal de több. Talán meg érthette volna, hogy mit érzek iránta, hogy mit akarok tőle, hogy egyszerűen képtelen vagyok élni nélküle. De most itthon ülök. Másnaposan, vagy talán még mindig részegen és úgy gondolok arra a pár órára, mintha egy álom volna, amiről tudom, hogy soha nem tér vissza, és csak vágyódni fogok a pillanat után. Vagy lehet, hogy csak álmodtam az egészet és ennyire valóságosnak tűnt?? Már magam sem tudom. A racionális gondolkodás már régen távol áll tőlem. Lassan nem tudom megkülönböztetni a valósat a valótlantól. Egyszerűen beleőrültem abba, hogy szeretem, de nem kaphatom meg. És számtalanszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy miért kellett megcsalnom, vagy mi lett volna, ha másképp alakul az élet?? De a kérdéseimre nincs válasz és nem is érdekel. Csupán az, hogy újra a karjaimban tarthassam és ha csak egy álom is, úgy érezzem, hogy valóság. De egy valamiben teljesen biztos vagyok: Szeretem a kis Szöszit!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.