Vége!

2012.08.11. 14:30

MOST telt be a pohár. Nem tudom mit vétettem. Talán azt, hogy fontossá vált nekem és próbáltam küzdeni érte. Talán, hogy voltam olyan hülye és azt gondoltam, hogy jobb lehetek egy lánynak, mint egy másik lány, aki mellesleg ugyan azt csinálja vele, mint én amikor megismertem. Egy rohadt nagy különbség van kettőnk között. Én rájöttem a hibámra és azóta is csak próbálom helyrehozni, ő viszont tovább játszadozik vele. Tudom, hogy mindig az kell, ami nem elérhető, de még mindig reménykedtem, hogy talán nem véletlen mond ki bizonyos szavakat. Hogy talán másnak is jelent annyit az a szó, mint nekem. De úgy tűnik neki is csak egy dolog amivel hülyítheti az embereket. És lehet, hogy egy gyógyszer hatása alatt mondta, de akkor is kimondta. Akármilyen részeg vagyok is tudom, hogy azt a szót nem dobálom csak úgy. Igaz nem tudom, hogy milyen amikor be vagyok gyógyszerezve. Utálom a pirulákat. Mindenkinek már a legkisebb fájdalomra is pirula pirula hátán. Nem. Ez nem nekem való. Agykurkász egy 14 évesnek. Csak egy-két barátra lenne szüksége, akik odafigyelnek rá. Ehelyett még azokat is elveszíti, akik eddig megmaradtak. A gyógyszereknek hála, szinte elviselhetetlenné fog teljesen válni. És aki ezek mellett is vele maradna és támogatná, azt ő maga fogja eltaszítani magától. Ahogyan engem is. nekem ennyi elég volt ebből a játékból. meg, hogy ennyire vigyáz a kis "barátnője" lelkére. Szegényke így törékeny, meg úgy törékeny. De azért nyugodtan tarthat szeretőt. Lány létére két másik lánnyal kavar. Rendben. Tinédzser. Megértem, hogy éppen egy lány kell neki. De kettő?? Szánalmas. Szánalmasabb, mint amit én csináltam. És ha nem lennék ennyire aranyos, igenis megmondanám neki, hogy egy szánalmas kis *****, aki miatt egy számomra fontos lányt elvesztettem. De jó fej leszek. És remélem, hogy helyettem valaki más világosítja fel arról, hogy mennyire egy élettelen valaki. Nagyon mérges vagyok. Szét robbannék. De nem teszem. Inkább visszafogom magam. Meghúzódom és várok. Várom, hogy mi lesz a végjáték. Mert az nevet, aki a végén nevet!

A bejegyzés trackback címe:

https://blog-of-flash.blog.hu/api/trackback/id/tr974706978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása