Érdekes kérdés melyről ódákat lehetne zengeni. Ki mit mutat meg magából?? Milyenek is vagyunk valójában?? Vajon a barátainkat jól ismerjük, vagy igazából csak egy álarcot látunk?? Az én válaszom erre egy idézet David Shore (House M.D. szerzője) tollából: "Mindenki hazudik, a változó csak az, hogy miről." Már-már közhelynek tűnhet ez a mondat, annyian és annyiszor mondják. De sajnos egy igen nagy igazságot fogalmaz meg. Valóban kevés őszinte ember van. De most mégis saját példámon mutatnám be ezt. Igazából ennek a postnak története van. Valamelyik nap suliban tesizünk. És a téma már nem is tudom, hogy de odáig fajult, hogy én szóba kerültem. Majd az egyik lány osztálytársamnak valami hasonló mondata volt, mely szerint nekem a lányok csak a szexre kellenek. Ekkor egy pillanatra lefagytam. Szíven ütött a mondat, de hiába is próbáltam kimagyarázni magam, nem sikerült. Majd később egy másik lány osztálytársamnak megmutattam a blogom, aki el sem akarta hinni, hogy ezt én írtam. Pedig de. Ekkor jöttem rá, hogy valójában mi is ez az álarcosdi. Kicsit mélyebben gondolkodtam, és találtam is rá választ, hogy mi okozhatta, hogy ilyenné váltam. Hisz én is egy álarcot tartok magam elé. Azt mutatom magamból, hogy: "Húúú hány meg hány csajjal jártam vagy feküdtem le. Minden héten bulizok. Iszok, dohányzok és még sorolhatnám." És eközben amikor leülök a számítógép elé, beütöm azt, hogy blog-... és már kiadja a gép nekem ezt az oldalt. Ahová elkezdek írni és mindig valami csöpögős, érzelgős nyálas szöveget kanyarítok. De egyvalami miatt mégis méltó helyet foglal el a világban. Hogy szívből jön. Ez az amit nem tudnak rólam sokan, hogy van lelkem nekem is. Érzek én is, néha erősebben is mint kéne, néha fájdalmasabban is mint sokak gondolják. De ha kilépek az utcára, bemegyek az iskolába, vagy csak szimplán haverokkal találkozok, akkor felhúzom az álarcot és eljátszom a "faszagyereket". Persze okot vagy inkább ürügyet is találtam erre. Nem voltam mindig ilyen. Hogy milyen?? Ilyen menő. (de erről majd később írok még jóóóó néhány postot) De az idő folyamán rájöttem, hogy a világ valóban nem a belső miatt fog szeretni, hanem amiatt amit látnak rajtam. Amilyennek mutatom magam, amilyen álarcot hordok. És ha valaki nem hajlandó felvenni az álarcot, az ki lesz közösítve mint én voltam. És mivel nem kevés ideig voltam közösségen kívüli, ezért tudom, hogy milyen kegyetlen érzés a magány. Az igazi magány, amikor senkire sem számíthat az ember. És ennek elkerülésére azonosulunk a világ elvárásaival. Ennyi fért mára bele. Több dolog nem jut már eszembe. Pápá

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.