Még mindig megveszek érte. Ha akarnám se tudnám leplezni. Nem telik el nap, talán óra sem, hogy ne gondolnék rá. Próbálhatok hazudni magamnak vagy akár másnak, semmit sem ér. Nem tudom elfelejteni. Próbálom, de mégsem megy. Így arra jutottam, hogy akkor nem küzdök ellene, hanem inkább küzdök érte. Az utóbbi napokban elég sok eseményből merítettem erőt. Fűtött a gyűlölet, a bosszúvágy, hajtott a szerelem. Lehangolt a sikertelenség, és bizonyos jelek kiolvasása. Talán nem hiszed el, hogy mit érzek irántad; de tudhatnád már, hogy a blogodat elég rég óta olvasom, és nem telik el nap, h ne nézzem meg a facebook profilodat. Nem is veszed észre, amikor rám írsz és belekezdesz egy témába, hogy az fájhat nekem. Pedig nagyon könnyen összeáll a kép, hogy valójában még mindig őt szereted. Igen, látom rajtad és fáj, még ha néha olyan megnyílvánulásaid van, amiktől egy pillanatra ezt másként gondolom. De remélem tudod, hogy minden erőmmel küzdeni fogok érted, és megpróbállak visszaszerezni, mert nélküled egy tátongó lyuk van az életemben, amit senki más nem tud kitölteni. Remélem nem haragszol ezért rám, hisz erről nem tehetekk, az érzéseket te keltetted bennem, és elaltatni nem tudja más... csakis te!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.