Megint hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára megosztottam a nagyvilággal a gondolataim, a velem történő dolgokat illetve a bennem cikázó érzéseket. És szokás szerint most sem lesz könnyű ez a dolog. Mindig azon igyekszem, hogy ne aprózzam túlságosan el, nehogy unalmassá váljon, aztán azon kapom magam, hogy túlságosan felületes, amit írok. De most igyekszem lényegre törő lenni, de mégsem felületes. Összefoglalva tehát...
Február közepén elveszítettem valakit. Egy lányt, akivel azelőtt több mint félévig együtt voltam. Még akkor is, ha nem volt ez kimondva, én úgy éreztem. Nagyon letaglózott a vesztesége. Nem is igazán tudtam feldolgozni magamban a veszteségét. Így egy eléggé drasztikus megoldáshoz folyamodtam. Kiírtam magamból. öt és fél A/4-es oldal. Igen, ennyit sikerült kitermelnem magamból röpke 2 óra alatt, munka közben. Lényegében mindent beleírtam, hogy mit éreztem a kezdetektől fogva a legvégéig. Helyenként talán el is vesztem a részletekben. Illetve a végén leírtam valamit, amit talán nem gondoltam 100%-ig igaznak, vagy csak nem akartam, hogy igaz legyen. De a jelek azt mutatják, még mindig van alapja.... de ezt hagyjuk. Hisz aznap este történt más is az életemben. Egy nagyon kedves lány barátom elhívott egy kis búfelejtő italozásra. Természetesen nem egyedül volt, míg várt rám, hogy végezzek a munkában, hanem egy osztálytársnője is vele itókázott. Persze mindketten bátorítottak, hogy tartsak velük munka után, én meg kissé letörten, fáradtan, de mégis a piálás mellett döntöttem.
Este 11-kor végeztem. Mondanom sem kell, hogy mire odaértem, mindkét lány már igen jó kedvű volt. Szemmel láthatólag mindketten nagyon örültek nekem, hogy láthatnak, bár őszintén szólva, csak az egyiket gondoltam komolyan. Hisz a másik lányt alig ismertem. Láttam azelőtt... kétszer életemben. Kedves volt, aranyos, és csinos, de szinte nem is ismertem. Miután odaértem, én is nekiláttam a mámorító bort betermelni a gyomromba, de természetesen egy kis szódával hígítva. Elmondtam a lányoknak a gondjaim és felolvastam azt a pár oldalt, amit körmöltem. Látszólag lesokkolta kicsit őket, hogy a naaaaaagyon menőőőő, meg alkesz, meg nőcsábász, meg mindenféle Flash képes iszonyú érzelmes lenni és a legapróbb részletekre is néha emlékezni. Láttam rajtuk, hogy ez igen csak meglepte őket. Viszont a lány barátom nem sokáig maradt. Így az osztálytársnőjével kettesben maradtunk. Be kell vallanom, mikor először láttam már vonzónak tartottam a lányt, de most megint feltűnt, hogy szemrevaló teremtés. Aztán vele tovább iszogattunk, majd kocsmát váltottunk és ott folytattuk. A telefonomról mutogattam épp magamról gáz képeket neki, mikor egy részeg pillanatomban megcsókoltam. Na innentől kb hazáig csókolóztunk. Jó volt, mert közel lakunk egymáshoz, így sokáig tudtunk közösen jönni az éjszakaival. Majd eztán összejöttünk.
Na innentől kicsit bonyolódtak a dolgok. Nagyon jól megvoltunk, és voltak nagyon boldog pillanataink, napjaink, amikor valószínűleg nem csak én éreztem magam igen felemelően, hanem (remélem) ő is. De sajnos nagyon sokszor vitáztunk is mellé. Alapvetően úgy érzem így utólag nézve, mintha egymás ellentétei lettünk volna. Szóval... ezentúl nevezzük csak Ellentétnek. Szóval ellentéttel voltak nagyon boldog és nagyon civakodós pillanataink is egyaránt. Az utóbbi miatt így igen gyorsan szét is mentünk. Sajnos. Visszagondolva nagyon jól esett, hogy odafigyelt rám, hogy törődött velem. Nagyon jó volt, hogy vele lehetett tervezni a jövőre nézve. De nem volt jó, hogy ugyan olyan makacsok voltunk mindketten. Mellé nem egy olyan srác való, aki olyan határozott, mint én. Nem egy olyan srácra van szüksége, akinek teljesen egyértelmű meggyőződése van a világ dolgairól, a saját életéről és ezekben igen nehéz rá hatást gyakorolni. És talán pont ezek a dolgok voltak azok, amik miatt mi nem jöttünk ki jól. Egy-két dologban hajthatatlan vagyok. Ez talán azért van, mert én ezektől a könnyű meggyőzésektől igen papucsnak érezném magam. Már pedig sok minden elmondható rólam, de egy valami biztosan nem, hogy papucs lennék. Szóval makacsságunk és ellentéteink miatt sajnos nem maradtunk együtt. De hála égnek sikerült vele is békésen elválnunk.
Viszont azóta kicsit magányosnak érzem magam. Lényegében Ellentét feledtette velem az előtte lévő lányt, aki most így megint egyre jobban hiányzik. Pláne, hogy már vagy 20x beszéltük meg az elmúlt egy hétre, hogy találkozunk, de még egyszer sem sikerült. Pedig mára ráadásul egész napos programot szerveztem. De aztán nem jött össze. Szomorú vagyok. És egyedül érzem magam. És másokkal ismerkedni sincs időm, de valahogy nem is akarok. Vissza akarnám kapni őt, de túl bonyolult lenne. Na és igen. Megint jön az egyetlen dolog, amiben bizonytalan vagyok. A saját párkapcsolati életem. Másokét mindig olyan szépen és jól meg tudom oldani, de a sajátom.... az valahogy mindig csődtömeg....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.