Este van. Fáradt vagyok. Holnap után (ami nemsoká - lehet a bejegyzés megírásának végére - már holnap lesz) vizsgázok. De mégis teljesen más dolgon jár az eszem. Tegnap láttam utoljára. Előtte meg szombaton hajnalban, amikor hazament tőlem. Ostoba voltam. Tudom (azaz pontosan nem tudom, mivel nem emlékszem rá), hogy megbántottam. Olyan dolgokat mondtam neki - megint -, amiket nem gondolok komolyan. Mégis miért?? "Könnyű az alkoholra fogni...." Ez lenne mindenki első reakciója a válaszomra. De sajnos ez az igazság. Tényleg az alkoholos befolyásoltságom miatt voltam egy bunkó paraszt vele. De én ezt nem akarom. Kezdem azt venni észre, hogy mostanság egyre gyakrabban van, hogy amikor elmegyünk inni, akkor nem emlékszem a dolgokra. És egyre jobban érzem, hogy ilyenkor kivetkőzök magamból. Sokáig csak nevettem másokon, hogy egy durva részegség után emlékezetkiesésük van, mára meg már nem tudom megszámolni, hogy hányszor történt meg velem. Túl sok már ebből. Le kéne állni, vagyis meg kéne tanulni mértéket tartani. De mégis hol a mérték. Hisz az alkoholos italok nagy részét nem csupán az ízük miatt isszuk, hanem a mámorító hatásuk miatt. De hol van az a pont, ahol még nem vetkőzik ki magából az ember, de mégis jó a kedve és talán kicsit más a világ, mint józanon; és hol van az a pont, ahol elveszti az irányítást, olyanokat mondd és tesz, amiket sohasem akarna tiszta fejjel?? Azt hiszem a mostani péntek este ráébresztett arra, hogy én ezt nem tudom, és nem is szabtam eddig határt magamnak. Addig ittam, ameddig bírtam. De ez nem jó. Ez vezet az alkoholizmushoz. De ez jelenleg a kisebb gondom. Attól sokkal jobban félek, hogy elveszítem Titkot. És ez az egész arra az elhatározásra késztetett, hogy itt az ideje megtanulnom meghúzni a határt. Itt az ideje, hogy megtanuljam, hogyan tudok nemet mondani egy pont után. Mert nekem Titok túl fontos ahhoz, hogy egy ilyen dolog miatt elveszítsem. Titok túl fontos, hogy bármi miatt elveszítsem. Emlékszem... Sokáig nem akart velem lenni, mert nem vett komolyan, és kissé tartott attól, hogy én komoly kapcsolatot akarok. Azzal, hogy rájött, hogy mennyire fontos vagyok neki végre megkaptam amire rég vártam. Egy lányt, aki komolyan vesz és nem 1-2 hónapra vagyok csak jó neki. És persze megkaptam mást is, amit nem akarok olyan régóta (tehát nem 1-2 éve, csupán csak kb fél éve). Megkaptam Titkot. És azt hiszem kezd egyre fontosabb lenni. Kezdem azt érezni magamon, hogy az az ominózus sz betűs szót, amit oly sokszor nem mondok, nem csak úgy kicsúszik a számon. Kezdek félni, hogy ez a ragaszkodás sokkal több annál, mint anno gondoltam. Nagyon hiányzik minden pillanatban. Nem tudom mit tennék, ha elveszíteném. És hiába bízom benne még mindig szinte minden fiú, aki csak ránéz, rámosolyog, megnevetteti, vagy csak szimplán jóban van vele szúrja a szememet. Pillanatok alatt hiperféltékeny tudok lenni (mondjuk ő ezt egy csókjával egy pillanat alatt el is tudja oszlatni - hála égnek azért annyira ezt nem látni rajtam... mármint a féltékenységet). Egyszóval, most mindent megteszek érte. És nem fogom hagyni, hogy bárki/bármi az utamba álljon. Azt hiszem... megint... szerelmes vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.