Új év

2015.01.07. 18:30

A 2015-ös év első bejegyzése. Gondolom most mindenki kíváncsi lenne, hogy milyen újévi fogadalmakat tettem, milyen volt a szilveszteri nagy buli, meg persze, hogy mik történtek a napokban. Szóval kezdjük az elején. Szilveszteri fogadalom?? Ne röhögtessetek már. Az egész egy kamu dolog, amivel mindenki megynyugtatja a lelkét a karácsonyi teletömött pocakok által felszedett plusz kilók, illetve a szilveszteri duhajkodások miatt. Nem volt valami szuper évem igaz, de én úgy érzem, akkor sincs szükségem fogadalmakra. Ha valamit másképpen szeretnék csinálni, másképpen is fogom. Ez csupán a gyenge jellemeknek jó, akiknek kell valami ösztönzés, amivel rábeszélhetik magukat bizonyos dolgokra. Én ha eldöntök valamit és komolyan gondolom, akkor nem kell áltatnom magam mindenféle fogadalomtétellel. Lépjünk is tovább! Szilveszteri buli. No ez egy kicsit kellemetlenebb téma. Igen. Szokás szerint hoztam a formámat. Sikerült mocskosul részegre leinnom magam és olyan hibákat elkövetni, amikre nagyon nem vagyok büszke. Persze ezekről is csak azért tudok, mert a többiek utólag elmesélték. De kezdjük az elején. Elég korán érkeztem Sziámihoz, hogy segítsek a rendezkedésben (ennek ellenére csak loloztunk meg beszélgettünk az öccsével, meg az öccse két barátjával). Aztán nemsoká emgérkezett egy lány. Egy lány, akit én hívtam. Egy lány, akit már ismerek egy ideje. Nem túlságosan régen (kicsit több, mint egy éve), de ez az idő elég volt, hogy elég közel kerüljek hozzá. A nevét nem akarom még nyílvánosságra hozni, szóval legyen a következő bejegyzésekben a neve: Titok. Szóval megjött Titok. Nagyon örültem neki. Nagyon hiányzott, mivel nagyon rég láttam. Az elmúlt hónapokban mindig más lányokkal voltam elfoglalva, de amint megláttam megint olyan hevesen kezdett verni a szívem, mint utolsó találkozásunkkor. Tudtam, hogy most talán tiszta lappal kezdhetünk. Amikor átkarolt, az ölelésén éreztem, hogy ő is vágyott már erre a találkára. Jó volt újra a karjaimban tartani. Végre megint úgy éreztem, hogy valakinek fontos vagyok és nem csak játszadozik velem. Aztán bejött ő is a házba, viszont ekkor Sziámi elindult kocsival pár UCTVIV tagért. Kevesen maradtunk. Sziámi öccse a barátaival elvolt, így lényegében Titokkal kettesben maradtam. Nem bírtam visszafogni magam. Állandóan csak ölelgettem és nem bírtam ki, hogy ne csókoljam meg. Nem utasított vissza, így a következőkben kicsit bátrabb voltam. Állandóan csak öleltem és csókolóztunk. Hirtelen midnen gondom-bajom messzeszállt. Nem érdekelt, hogy mik történtek korábban, végre megint boldog voltam. Éreztem, hogy ez most már nem csak egy egyszerű barátság vagy kavarás lesz. Megszületett bennem az elhatározás is: "Most nem rontom el... MOST NEM BASZHATOD EL, FLASH!!!" Aztán megjöttek a srácok. Elkezdtünk iszogatni. 1-1 sör, pár feles pálinka, egy kanyar keserű. Kezdett a hangulatom jó lenni, de éreztem, hogy még nagyon az elején vagyok. Közben megérkeztek a fiatalabb fiúk is, Sziámi öccsének a baráti köréből. Egyikük egyszer csak elhagyta az öccsét. Gyorsan rátelefonááltunk, hogy hol vannak. A buszmegállónál várták a lányokat, így mi is kimentünk a sráccal, hogy segítsünk majd visszaterelni a népet. Kicsit meglepődtem. Valóban sok lány érkezett. Ami persze nem baj, hisz lányok nélkül nagyon tompa tud lenni egy házibuli. Szóval mint rangidős elindultam a tömeggel vissza. Közben szépen bemutatkoztam, elkezdtem beszélgetni. Mikor kiderült, hogy egy kicsit jártas vagyok a matekban, rögtön két lány le is csapott rám, hogy korrepetáljam őket. Útközben nyíltak a borok és persze emg is kínáltak rendesen. Ezután visszaértünk. Elindult nagyban a zene, és elkezdtek felnyílni a röviditalos üvegek. Na valahol itt vesztettem el a fonalat. Egy-egy kép megvan, például, hogy éjfélkor páran fiúk a netről nyomtuk be a Himnuszt és a laptopot körülállva jó hamisan elkornyikáltuk, Sziámi öccsével Instalok-ot énekeltünk és aztán Titokkal elmentem aludni. A köztes rész viszont kimaradt. Sajnos a többiek másnap elmesélték. Egyre többet ittam és egyre válaszékosabban. Ami a kezembe került, azt meghúztam, lehetett az bor, rövid vagy pálinka. Majd egy idő után Titkot egyre jobban hanyagoltam és egyre inkább a 16 év körüli lányokkal kezdtem foglalkozni. Táncoltam velük a szoba közepén, majd el-eltűntem egy-egy lánnyal. Mint utóbb kiderült az egyikkel Titok is látott csókolózni, sőőőt voltam olyan szerencsétlen, hogy állítólag 4 lánnyal is smároltam. Gratulálok, kedves Flashscreen. Igazán okos, ügyes gyermek vagy. Végre boldog lehetnél, erre te még azt is elbaszod. Ráadásul Titok sírt miattam majdnem egész este én meg ráförmedtem, hogy ne hisztizzen. Szánalmas. Nem éreztem magam iránt ekkora szánalmat már régóta. Meglepő volt mégis minden. Hisz reggel mellette ébredtem. Éreztem, tudtam, hogy rossz fát tettem a tűzre, ő mégis olyan édesen bújt hozzám, mintha én lennék a világ legártatlanabb embere. Nagyon rosszul voltam és ő úgy ápolgatott, mintha tíz éve házasok lennénk: hozott reggelit, vizet, és bármire szükségem volt, ő ksézséggel segített rajtam. Ezek után, amikor megtudtam, hogy miket műveltem.... nem is tudom, hogyan kérhetnék tőle bocsánatot, hisz százeszerszer mondtam neki és tudom, hogy őt már nem érdekli, de legbelül érzem, hogy olyaannyira megbántottam, amit nagyon nehéz lesz helyre hoznom. De nem fogom feladni. Szerencsére azóta már nem egyszer találkoztunk. És ugyanolyan boldog vagyok vele, mint a hibáim előtt voltam. Viszont jelenleg nem vagyok a toppon. Mármint tanulás ügyileg. Hétfőn programozás vizsgán 30/100 pontos beugrót írtam, amivel nem ütöttem meg azt a szintet, amivel szóbelizni mehettem volna. Így mehetek pótvizsgára. Ma Fizikából írtam nagyon gyenge vizsgát. Eredménye még nincs, de nagy valószínűséggel ebből is pótvizsgáznom kell majd. Nagyon le vagyok lombozva. Először érzem azt, hogy lehet, hogy mégsem nekem való az egyetem. Túl lusta vagyok hozzá. De remélem január végéig össze tudom szedni magam. Mondjuk Titok bátorít és szurkol nekem, szóval baj nem történhet :)

A bejegyzés trackback címe:

https://blog-of-flash.blog.hu/api/trackback/id/tr937051075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása