Ítéletek
2014.11.26. 20:03
"Mindenki ítélkezik." Mennyire nagy közhely, de igen, erről fogok beszélni. Egyszerűen elegem van már abból, hogy azt hallom mindenhonnan, hogy ne ítélkezzek, de persze engem bárki elítélhet gond nélkül úgy, hogy nem is ismer. Na hát ezért merem felvállalni, hogy igenis ítélkezek. De itt lenne az ideje, hogy akik papolnak erről, azok is rájöjjenek, hogy vagy változtatniuk kéne, vagy pedig bevallani maguknak, hogy ítélkeznek. Bár annak is örülnék, hogyha nem azért ítélnének el, mert ezzel valakinél valamit el akarnak érni, hanem, mert valóban úgy gondolják. Nincs is szánalmasabb, alattomosabb dolog, mint valakit lehordani, azért, mert úgy nekünk jobb lesz. Persze megfordulhat sokak fejében, hogy én is ezt csinálom. És ha valaki ezt gondolja, akkor bizony megkérném, hogy csak egy példát említsen. Ugyanis én vagy okkal ítélkezek, vagy pedig előítéletek miatt (azaz valamilyen tulajdonsága miatt az embernek). Tudom, az utóbbi is eléggé bunkóság, de ez olyan, hogy nem tudok ellene tenni. Viszont alapvetően nem a rosszindulat vezérel, hanem a tapasztalatok. Így ezt valamennyire el lehet nézni nekem. Azt hiszem csak ennyit akartam írni. Ezt is csak mert felidegesített.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.