Annyira szeretnék valami okosságot írni, vagy csak áradozni egy lányról. De semmi. Egyszerűen semmi jó gondolat nem jut eszembe.Csupán csak megint pörgetem le a facebookot és nézem, ahogyan mindenki párkapcsolatban van, a szép lányok flörtölnek a facebookon a pasijukkal, írják a szerelmes üzeneteket egymás falára, és én itt tengődök egyedül. És nem kell lassan már senki. Egyszerűen már azt sem tudom eldönteni, hogy ki az akire szükségem van, vagy megérné küzdeni érte. Mert mindig felbukkan valaki, de vagy jön egy nagyon erős ellenérv, vagy pedig hirtelen összejön egy sráccal, vagy csak elvetemülten ragaszkodik a nem túl fényes kapcsolatához. Akinek meg én kellenék talán, azok pedig nekem nem kellenek. Vagy a természetük elviselhetetlen a számomra, vagy pedig külsőre nem tetszenek (legrosszabb a kettő az egyben). Pedig nem vagyok válogatós típus. De most valahogy majdnem minden lányon vagy lányban találok valamit ami kifogásolható. Ez egyre inkább a magányosság felé taszít. És most jönnek gondolom a mindenféle támadások, hogy talán nincsenek barátaim, vagy ők nem űzik ezt el. Nem. Ezt a fajta magányt nem. Nem a társaság hiánya, vagy a vidám pillanatoké. Ez a társ hiánya. A társé, aki mindig minden pillanatban ott van mellettünk, akinek a szeretete szerelem és nem barátság, aki olyan önzetlen, mint egy barát, de mégis önző a szeretetünkre. A társé, a páré, aki bearanyozza az életünket. Akivel az ember alig várja a találkozót, és nem akarja, hogy bármikor is véget érjen az. Rég éreztem már ezt. Rég éreztem egy igazán jó kapcsolatnak a boldogságát. De ezek mellett más is nyugtalanít. Tipikus facebookos poszt, Leonardo DiCaprio feje a "Wall Street farkasa" című filmből képaláírással: "Hogy megtanultam-e az összes tételt a vizsgákra??", majd a következő képen a fickó ormótlan nevetése. Lehet, hogy nem csak én vagyok így vele, de megrémít, hogy a napjaim azzal telnek, hogy ülök a gép előtt és játszok, nem pedig azzal, hogy tanulok az érettségikre. Egy csomó tétel nincs még kidolgozva én pedig csak bambulom a monitort napi 12 órában és semmi hasznosat nem csinálok. Még csak dolgozni sem megyek el. Ez egyre jobban kezd kockázatos lenni. És félek, hogy most csúsztak ki igazán a kezem közül a szálak. Pedig pont most nem szabadna. Itt a nyár végre, itt lenne az ideje, hogy rendbe hozzam magam. Elvégre erre vártam, hogy legyen egy kicsit több szabadidőm. De lesz, ami lesz. Holnap kiderülnek az írásbeli érettségijeim eredményei. Úgy érzem nincs mitől aggódnom ezekkel kapcsolatban. De kíváncsi vagyok rájuk már nagyon. Szóval lehet, hogy holnap lesz ezzel kapcsolatban is egy posztom. Addig meg igyekszem minden nap valami régebbi dolgot begépelni és feltölteni. Ma is lehet, hogy lesz egy meglepim. Remélem, már várjátok;)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.