Az előző posztban egy régebbi művem osztottam meg. Most megint azt fogom tenni, ráadásul annak egy társ-írását. Személy szerint ez az egyik kedvenc irományom. Lehet, hogy azért, mert számomra azokat az érzéseket adja vissza, amiket akkor éreztem. Viszonylag friss volt még bennem az a bánat, ami ihlette. Szóval fogadjátok szeretettel:

A harmadik szerelem halála
Ott álltam azuhogó esőben. Alig láttam valamit. A hajamról patakokban ömlött a víz a homlokomra, onnan a szempillámra csurgot, végül pedig a szemembe. Magányosan lépkedtem a felém közeledő alak felé. Hirtelen mindent szürkének láttam: a járda szinte feketében fénylett a vízcseppektől, az égig érő betonfalak a szürke minden árnyalatában pompáztak. Az ég egyre sötétebb lett, a kék már mind kiveszett belőle. Egyre közelebb értem hozzá és a lelkemben dúló félelem egyre jobban kiszívta a fényt és a színeket a világból. Végül megálltam vele szemben. Az arcom torz volt, éreztem. Mintha minden esőcsepp savként egy újabb krátert marna a bőrömbe. Féltem nekikezdeni a mondandómnak, mert tudtam, hogy többet veszíthetek vele, mint... Mint amennyit eddig veszítettem. Kimondtam hát halkan, de mégis tisztán és érthetően: "Szeretlek!" A hangom visszhangja a falakról egyre mélyebb lett. Még mindig egyedül éreztem magam. Mostmár semmit sem láttam. A szemem csukva volt és még pár percig csukva is akartam tartani. Nem akartam látni, ahogyan hátat fordít nekem, rikító szőke hajával egy kis fényt csihol, hogy az utcai szürkeségben még tisztábban lássam, ahogy végleg itt hagy. Ekkor a hideg, nyírkos arcomon melegséget éreztem. Két tüzelő ajkat, amik a következő pillanatban a számat csókolták. Hirtelen karjai átfonták a nyakamat. Körülbelül fél percig tartott. Egymásba karolva, fejünket összedugva úgy éreztem, kinyithatom a szememet, hisz nem látok olyat, amilyet nem szeretnék. De ekkor Ő két ujjával - ahogyan a halottaknak szokták - visszacsukta a szemeimet. Lágyan mégegyszer megcsókolt. "Szerettelek." - súgta halkan a fülembe. A szemem csukva volt, de hallottam lépteit a tócsákban. Egyedül álltam ott, a zuhogó esőben. Alig láttam valamit, hisz szemem nem mertem kinyitni, hogy belecsoroghasson a víz. Lecsukták már, mint egy halottnak. A harmadik szerelem az esőben meghalt.
2013.05.12. Budapest

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.