Március

2014.03.23. 22:38

Miért érzem vagyok féltékeny egy olyan lányra, aki nem is a barátnőm, nem is kavarok vele és pontosan jól tudom, hogy sosem lenne köztünk semmi. Furcsa volt tegnap meglátni, hogy az Iker kapcsolatban van. Meg új embert keres arra is, hogy matekból korrepetálja. Igen, már erre sem vagyok alkalmas. De félek azért. Félek, hogy a barátságát is elvesztem. Annyiszor jó tanácsot adott és tudta mindig tartani bennem a lelket. Remélem csak én képzelek hülyeségeket. Amúgy lehet, hogy azért van, mert kicsit magányos vagyok. Az elmúlt időszakban több lánynál is próbálkoztam. Persze egy idő után annyira visszautasítónak tűntek, hogy nem is folytattam az egészet. Bár msot is van/vannak lányok, akik tetszenek, de lassan már nem merek senki felé úgy közeledni, mert amint megérzi ezt, rögtön jön a távolságtartás. Arra pedig semmi szükségem. Egyébkét lement az informatika OKTV döntő. Az évfolyamtársaimhoz képest én viszonylag pozitívan értékelem a versenyt. De minden kiderül egy pár héten belül. Igazság szerint már az érettségieimre kéne koncentrálnom. De így magányosan annyira kedvtelen vagyok, hogy még dolgozni sem járok el. Valahogy mintha céltalan lenne az életem. Itt hányódok az ürességben. Néha a haverokkal elmegyek berúgni, de egyébként egész nap csak a League of Legeds meg a 2048 megy, és punnyadok órák hosszat a számítógép előtt. Még blogolni is lusta vagyok, az ötlet sem nagyon jön. Írni sem nagyon írok, mert suliban végig készüléssel töltöttem az időmet (az OKTV-re), itthon meg két játék közben nem állok neki írni, mert nem tudom akkor letenni a tollat éjfélig. Üres így egyszerűen az életem. Szükségem van valakire. Valakire, aki minden bajomat elfeledteti. Remélem minél előbb rátalálok.

A bejegyzés trackback címe:

https://blog-of-flash.blog.hu/api/trackback/id/tr15875887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása