Fáradt vagyok. Vasárnap este írok, de már kezdenek lecsukódni a szemeim. Félek. Minden hétfőn töriből legalább kettest kell írnom. Ma tanultam. Nemsokat. Vagy legalábbis nem nagyon ment a fejembe. Szokás szerint képtelen vagyok amgolni. Képtelen vagyok beseggelni logikátlan, unalmas dolgokat, amikre az életem folyamán sosem lesz szükségem. Rosszul érzem magam. Mintha egy kötél egyre szorosabban lenne a nyakamra húzva. És ezt msot nem csak az év vége közeledése miatt mondom. Fizikailag is ezt érzem. Nem az az átlagos torokfájás, hanem, amikor az ember torka összeszűkül és nehéz még a saját nyálam lenyelése is. Igen, azt hiszem beteg is vagyok. De nem tehetem meg, hogy holnap nem megyek be. Akkor megbuktatnak töriből. Miért?? Miért kell ennyire komolyan venni azt a tantárgyat?? Miért nem lehet annyival elintézni, hogy jól van, szegény gyerek hülye ehhez, de informatikából nagyon ügyes, inkább engedjük át és hagyjuk azzal foglalkozni, amivel akar és tud is. Félek. Rettegek, hogy megbuktatnak. Akkor vége mindennek. Anyám szinte biztosan kirak itthonról. Édesapám semmire sem fog tartani, és valószínűleg ő is megszakítja velem a kapcsolatot. A bátyám talán szállást ad egy kis ideig, de ő sem törődik majd velem ezek után. A nővérem már msot lenéz, hogy én nem nyalom be az "elit egyetemek" felsőbbségtudatának ostobaságát, illetve nem akarok a társadalom egyen embere lenni. Ő nála csak az számít, hogy a karrier során milyen magasra jut az ember, de azt semmibe veszi, hogy közben az emberi vonások eltörpülnek, elpusztulnak belőle. Vagy csak én vagyok túlságosan is lázadó?? Csak én látok torz képet a társadalomról?? Csak én vagyok az, aki érdektelennek tartja a történelem ilyen mélységekig ható tanulását, majd egy érettségi vizsga tevése utána a karrier legfelső fokának elérését olyan áron, hogy közben beállunk a sorban és pontosan ugyan olyanok leszünk mint mások?? Lehet, hogy anyámnak igaza van. Valban nem gimnáziumba való vagyok. Valóban nekem nem arra van szükségem, hogy emgtanítsanak "jó ember"-nek lenni. Én élni akarok és élvezni azt. Akár egyszerű munkával, akár bonyolulttal, akár jóval vagy rosszal, de nekem az számít, hogy élvezzem az életemet. Nem pedig az, hogy mit mondhatok el magamról; hogy én emiatt meg amiatt ilyen meg olyan szuper vagyok. Nem. Nem vágyom előretörésre, nem vágyok arra, hogy átgázoljak másokon és az ő földbe tiprásukkal magasra törjek. Én csak azt akarom, hogy legyen miből emgélnem a későbbiekben, legyen miből a családomat fenntartani, és a munkaidőben illetve azon kívül egyaránt boldog lehessek. De nekem ehhez nem túlképzettségre van szükségem, hanem barátokra, szerelemre és családra. Tudom, hogy túlságosan is lázadóak a gondolataim. Tudom, hogy sokak számára felháborító, elfogadhatatlan. De én nem akarok másmilyen lenni. Mert én ilyen vagyok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.