Nem is tudom hogyan kezdjem. Csupán azért írok csak, emrt ma nem egy blogot végig olvastam. De konkrét ötletem nincs. Amikor szokott lenni, általában nincs időm leírni, kifejteni a dolgot. De akkor is. Most megjött a kedvem pár mondatot írni. Mostanság nincsen minden rendben körülöttem. Az életem irányítása kezd kicsúszni a kezeimből. Eluralkodik rajtam a könnyelműség. Suli egyre rosszabbul megy és igazából nem is tudom rávenni magam, hogy tanuljak. Azt hiszem nem is akarom. Egyszerűen nem az én világom, hogy az általam olyannyira utált történelmet bemagoljam, vagy éppen valami teljesen felesleges tantárgy órájára beüljek és unatkozások kellős közepette még dolgozzak is. NEM! 19 éves vagyok. Azt hiszem már csak arra tudok erőt szánni, ami fontos. Tudom, fiatal vagyok még, de akkor sem érdekel más. Egyszerűen nem értem, hogy minek kell ilyen részletesen tudom a történelmet miközben az informatikával akarok foglalkozni. És ne neézzen le senki. nem egy egyszerű rendszergazda akarok lenni, hanem mérnök! Mérnökinformatikus, aki nem felhasználói szintű dolgokat csinál, hanem tervez, használja az agyát és új dolgokat alkot. Igen, ha az informatika teén kéne irdatlan mennyiségű információt elraktározni picinyke kis agyamban, és ezeknek gyakorlati hasznát is venném, akkor igenis rászánnám az időmet, hogy elszakadjak a géptől, a piálástól, attól, hogy három lányt fűzögessek egyszerre. De így, hogy számomra teljesen érdektelen dolgokat kell tanuljak?? Ezt senki nem gondolhatja komolyan.
De nemcsak a suliban vannak gondjaim. December 23. óta egyedülálló vagyok. Lenne kivel összejönnöm. De nem kell nekem. Lehet, hogy összefekszek fűvel-fával (vagy legalábbis ez az átlagos vélemény rólam), de mégsem találok olyan lányt, aki mellett teljesen biztosan el tudnám kötelezni magam. Kezdek visszatérni a 14-15 éves énemhez. Kezdek egyre több lánnyal kavarni egyszerre. Tudom, hogy több közülük ha tudná, hogy csak egy a sok közül, vagy ha tudná, hogy nem gondolom komolyan, igen megbántódna. Talán lenne olyan, akinek a szíve össze is törne. De egyszerűen képtelen vagyok leállni a dologgal. Túl sokan törtek össze engem, hogy képes legyek odafigyelni másokra. Túl sokszor csalódtam ahhoz, hogy megpróbáljak tenni az ellen, hogy mások csalódjanak bennem. Mindenki, akit el tudtam képzelni magam mellett vagy otthagyott vagy mással van. Lehet, hogy ilyen hozzáállással nem érdemlem meg, hogy bárkim is legyen, de önző módón ha nem kapom meg, akkor én sem fogom megadni a nyugtot másoknak. Rettentően gusztustalannak tűnik, de valójában tudom, hogy mindenki ilyen. Csak a legtöbb ember nem valja be.Én legalább tudom, hogy mi segíthet ki ebből a helyzetből, de akik nem képesek bevallani, azoknak nincs kilábalás az önzőségük által okozott fájdalmakból.
Egyébként már csak a nyarat várom. Hogy végre meg legyenek az érettségik és végre pihenhessek egy kicsit. Talán lesz elég energiám megtalálni a páromat, vagy talán sikerül visszakapnom valakit, akivel el tudtam képzelni az életem. Talán rendbe jön minden:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.