3 napos késés

2014.01.10. 17:44

Kedves a közel jövőben diákmunkát vállalni kívánó, illetve minden egyéb ismerősöm!
A mai nap folyamán egy igen szomorú dolgot kellett tapasztaljak. Ugyebár ma január 10. van, és ezen nap igen jeles, mivel ez a fizetésnap. Persze én is vidáman keltem fel és egész nap vártam a jól megérdemelt munkabért. Délután amúgy is dolgom volt a Multi Job Iskolaszövetkezetben, hisz az e havi szerződésemet meg kellett írnom, de sajnos egészen addig nem érkezett meg a kis pénzem. Persze nem szomorodtam el, hogyha már helyben voltam, megkérdeztem, hogy mi hír róla. A válasz egyszerű volt: utaljuk. Ez délután 15.50 és 15.55 között történt körülbelül. Második kérdésem kicsit már aggódva tettem fel: hogy akkor azt a pénzt ugye még ma megkapom?? A válasz megint csak gyors és tömör volt: ha 4 előtt utaljuk, igen; ha nem, akkor csak hétfőn. Itt kicsit kezdtem idegesebb lenni. Hogy miért?? Nagyon egyszerű a válasz: A szerződésem szerint a "Bérfizetés napja: tárgyhónapot követő 10-e." Persze lehet itt fogni arra, hogy a bankok délután 4 után nem utalnak, de én az ügy logikáját nem értem. Tudják pontosan jól, hogy 10-e péntekre esik (azaz nem biztos, hogyha ők délután 5-ig bezárólag - mert addig tart a munkaidejük - elutalnak mindent, annak a 100%-a eljut a gazdájához), akkor miért nem kezdik el 9-én, vagy ha annyira sok embernek kell utalni, akkor már 8-án. Történt már meg velem is, hogy 9-én megkaptam a fizetésemet és nagyon örültem annak, hogy kivételesen nem kellett várni rá. Természetesen volt már eset arra is, hogy egy hónapot (a Multi Job hibájából!!!) késett, illetve csak később került kifizetésre. Ez mind nem okozna gondot, hogy ebben a hónapban is pár ezer forintról lett volna szó. A gondom az, hogy én decemberben kidolgoztam a belemet is a karácsony előtti hajtásban, és így hálálják ezt nekem meg. Gondolom akik az utalással foglalkoznak elsőként saját fizetésüket utalták ki, meg a haverjaikét, maguk mögé utasítva mindenki mást. Úgy látszik ez a hála azért, hogy ők szenteste áldott napján otthon a családjukkal tölthették a napot én meg 8 órát húzva az igát szolgáltam ki minden embert, aki betévedt a TESCO-ba. Persze gondolom ezzel köszönik meg azt is, hogy mindig minden szükséges papírt időben viszek be, a szerződésemet minden hónap elején az első munkám előtt megíratom (akkor is hogyha azt mondják, hogy ráér utólag) illetve hogy amikor csak tudom elvállalom a munkáikat, pláne amikor már nem találnak rá embert. Most persze lehet rágalmazni hitelrontással, de azt hiszem az igazat írtam le egy szerződésszegő cégről!
Csupán annyit kérek, hogy aki jogosnak érzi felháborodásomat a három napos késés miatt az ossza meg ezt a cikket! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://blog-of-flash.blog.hu/api/trackback/id/tr295751589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása