Megint egy bejegyzés, amit rólam írtál. Igazad van. Sosem gondolnám, hogy te gondolsz még rám, sosem gondolnám, hogy egy űr lennék az életedben, amit nem tud más betölteni. De abban nagyon tévedsz, hogy ez fordítva nincs így. Te vagy az, akinek a helyét senki nem veheti át az életemben. Nem telik el nap, hogy ne jutnál eszembe valamiről. Akár elég annyi, hogy felkelek és néha még mindig te vagy az első gondolatom reggel. De néha félek rád gondolni. Félek, hogy egy pillanatra is túl sok emlék jut eszembe. Hogy megint elkezd fájni iszonyúan minden. Félek, hogy megint veled akarok lenni. Mert igen. Két és fél év... és még mindig bármikor újrakezdeném veled. Azt hiszed h nem hagytál bennem nyomot. Csak szeretnéd. Nagyobb nyomot hagytál bennem, mint bárki más. És néha rohadtul hiányzol, mert talán te voltál az egyetlen olyan lány, aki félt elveszíteni. A kérésednek pedig eleget tettem. A kishercegednek elküldtem azokat a képeket rólunk, amiket még féltve őrzök. Remélem egy pillanatra mosolyt csalok velük az arcodra:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.