Elmosolyodtam kicsit, hogy írtál rólam. Először amikor megláttam a kommentedet nem tudtam, hogy mi lehet az, amit nekem szántál. Be kell vallanom én nem minden este olvasom a blogodat, csupán hetente-kéthetente. És nekem is furcsa, hogy ez az egyetlen dolog talán, ami minket összeköt még; a dolog, amit miattad kezdtem el és egy jó ideje mind a ketten rendszeresen csináljuk: a blog. De mégis gondnak tartom, hogy pont egy ilyen témában kell osztoznunk. Mindketten megcsaltunk valakit, többször is, és mind a ketten nem értjük, hogy miért tettük. De egy valamiben tévedsz. Míg te azt veszed szre, hogy kezdesz az életemből kikerülni, napról-napra egyre mélyebben égsz bele. Hisz mióta kettőnk között vége mindennek, azóta akárhányszor ki akartam mondani, hogy "szeretlek", az első gondolatom az volt, hogy vajon tényleg azt érzem-e, mint irántad éreztem. Bárki megkérdezi, hogy voltam-e már szerelmes mindig te vagy az első gondolatom, és sokan a mai napig rád féltékenyek, vagy csak egyszerűen utálnak, mert miattad nem tudtam őket megszeretni. Azóta két lányba mégis beleszerettem, de sosem értették meg, hogy ez mennyire sokat jelent. Utoljára talán te tudtad megbecsülni igazán a szeretetemet, és te tudtál annyira szeretni, hogy olyan dolgok felett hunytál szemet, ami felett nem kellett volna. Hisz emlékszem, amikor megkérdezted tőlem, hogy nem akarok-e elmondani valamit. Emlékszem, hogy éreztem, hogy tudod - nem tudom, hogy honnan, de tudtad - és bármelyik pillanatban elveszíthetlek. És mégsem így történt. Mégis ott voltál nekem, tudtad, hogy megcsaltalak, de jobban szerettél annál és többre becsülted a kapcsolatunkat, hogy ezzel mindent tönkretegyél. Én meg az első féltékeny pillanatomban ott hagytalak. Igen, amikor a füst elszállt a szemeim előtt és keserűen néztem rád vágyódva, valamikor akkor értettem meg, hogy te még annál is többet jelentettél, mint amit akkor éreztem, amikor együtt voltunk. Be kell valljam hiányzik, hogy valakivel olyan erősen egymáshoz tartozzunk, mint amennyire kötődtünk egymáshoz. És mindig te leszel a példa a szerelemre, mindig te leszel az első szerelem, mindg te leszel a viszonyítási alap, és te leszel az, aki először eszembe jut, hogyha valakinek nem kellek eléggé. És nekem is hiába küzdenem, ahhoz, hogy visszakapjam nem tudm mit kéne tennem. Mert az már régen nem rajtam múlik, ahogyan utána veled sem rajtam múlt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.