Ma reggel viszonylag jó kedvvel keltem fel (már amennyire mostanában tudok). Persze túl sokáig ez sem tartott. Tudtam, valahogy éreztem, hogy ez lesz. Éreztem, hogy megint belém fog szúrni még egy kést, de nagyon már nem tudok mit kezdeni. A kivéreztetett szívemen, már nincs több hely újabb szúrásnak. Rongyokban hever és nincsen aki összevarrja. De nem ez a lényeg. Megint morcosan, csalódottan indultam az iskolába. Első órában így megint verselni kezdtem, immáron harmadszorra. Megszületett megint valami, ami talán nem túl tökéletes, de nagyjából benne van amit gondolok. Viszont nem akartam megint szerelmes verset. Ezért hát az életemről próbáltam valamit összekapni. Nem is volt olyan nehéz, vagy legalábbis rossz kedvemben könnyen jöttek gondolatok. Így született ez a pár sor:

Elveszett
Mélyen szívok bele,
Tüdömben a pára.
Majd füstjét fújom ki
Csendes magányomban.

Egyedül maradtam.
Elveszett mindenem.
Nem maradt más,
Csak cigarettám kezemben.

Elhagyott a szerencse,
A szerelem, a tudás.
Nem érdekel semmi,
Csak züllés, bálványimádás.

Tiszta lelkem régi fénye
Most sötét éjbe merül.
Régi, erős tartásom
Erkölcstelenséggel vegyül.

Már nincs miért küzdenem,
Céljaim mind elvesztek.
Járom az utam egyedül,
Minden jót elfelejthetek.

Elfelejthetem, hisz nincsen bocsánat.
Büntetés az élet utam porának.

Budapest, 2013. 04. 17.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.