Zavarodotság

2013.02.08. 19:17

Fáradt vagyok. És ilyenkor mindig nyomott a hangulatom és elkezdek gondolkodni a dolgaimon. Megint arra jutottam, hogy egy hülye fasz vagyok. Keresem nagyban azt, akivel megint boldog lehetek. Keresem. De ezen kívül semmi mást nem teszek érte, sőt inkább csak ellene illetve mások boldogsága ellen. Képtelen vagyok normális kapcsolatot kialakítani. Nemrég megtetszett egy lány. Nagyon szép szemei vannak és leginkább ez fogott meg benne. Eldöntöttem, hogy kivételesen küzdeni fogok valakiért. Nem ismertem, ő se engem, tehát volt esély rá, hogy ne én legyek az, aki már végigment a fél városon és csak játszik a lányokkal. Volt esélyem arra, hogy ne a külsőségeket lássa meg hanem engem, amilyen vagyok. Persze minden szép és jó addig amíg el nem cseszem. Ma már nem írok rá minden nap, nem próbálok közel kerülni hozzá, mert tudom, hogy nem az a valóság, amit szeretnék. Nem vagyok egy rendes srác. Továbbra is a testiségek fontosabbak, mint a szív. Pedig nap mint nap szenvedek a magánytól. És persze nem is akárkivel fontosak. Egy nagyon jó barátomon keresztül ismertem meg a lányt. Ők jártak, szakítottak, de még mindig kavarnak. De mégis eljutottunk arra a pontra a lánnyal, hogy én közbeszóljak. Átmentem hozzá és lefeküdtem vele. Azzal a lánnyal, akivel egy barátom kavar. Undorító amit csinálok. Hiába mondja a lány, hogy neki nem fontos a srác, ettől még beleszóltam abba, hogy hogyan alakuljanak köztük a dolgok. Csupán azért, hogy nekem jobb legyen. És a legrosszabb az egészben, hogy a lány tetszik nagyon. Egy olyan lány, akit ha ennyire megkaptam volna, akkor rég rányomultam volna és talán küzdöttem is volna érte. De egyszerűen nem lehet. Igaz nincs túl nagy lelkiismeret furdalásom, de nem akarom elveszteni a barátomat. Főleg nem egy lány miatt. És most csak ez a döntés maradt hátra, mert valamelyiküket el kell dobnom magamtól, mert ez összeegyeztethetetlen. És azért fogom a barátomat választani, mert lehet, hogy ezután a lánnyal ettől még jóban lehetünk, mint barátok, és így csak egy kicsinyke hibának fog tűnni az életben. Mire végére értem ennek már nem vagyok annyira feldúlt. De még mindig rossz a kedvem. Péntek este van és még azt sem tehetem meg, hogy most elmegyek leinni magam ezek miatt, hogy könnyebb legyen, mert holnap infó OKTV második forduló.

A bejegyzés trackback címe:

https://blog-of-flash.blog.hu/api/trackback/id/tr335069941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása