2. rész: Korai évek

Túl sok emlékem nincs erről az időszakról. Egy-egy emlékfoszlány maradt meg bennem. Hogy miért?? Azt nem tudom. Egyszerűen berögzült. Az egyik ilyen emlékfoszlány - ami talán nem is valóság, csak valamikor álmodtam és így rögzült be a memóriámba -, amikor egyszer anyukám és apukám tolnak haza babakocsiban a piacról. Furcsa. Épp amikor a keresztutcába értünk ébredtem fel, majd amikor befordultunk és apukám nyitotta az épülettömb ajtaját aludtam vissza. Egy másik, hogy éppen négykézláb megyek itthon és anyukám rámszól, hogy ezt nem szabad. Majd fel kellett állnom két lábra és nagyon meglepődtem, mert előtt nem nagyon ment és akkor egész könnyűnek tűnt. De lehet ez is csak egy álomkép. Igaz a későbbiekből sem maradt tl sok minden meg. Azt tudom, hogy utáltam a bölcsit. Mindenki már barátkozott mindenkivel, de én mindig olyan egyedül voltam (kicsit hasonlít a jelenhez: néha van egy-két ember, aki leül velem "játszani", de aztán megint egyedül maradok). Bölcsiben nagyon sokat sírtam. Mindig a gondozónő ölében bőgtem. Nagyon gyámoltalan pára voltam. De az óvoda sem, hozott túl nagy változást. Nem voltam menő, bár akkor ez még annyira nem volt lényeges. Mindenki gyűjtötte a tazokat nagyban, persze nekem anyukám nem engedte. Így titokban csak apukámnál tudtam, és így bevinni sem tudtam őket oviba cserélgetni, játszani velük. Itt se volt túl sok barátom, de itt már azért normalizálódott a kapcsolatom az emberekkel. És persze volt barátnőm is. Nagy szó volt azért. És visszaemlékezve azt érzem, hogy hasonlóan akkoris a gondolataim a lányok körül forogtak (igen... sajnos ez az életem mozgatórugója). A mai napig emlékszem a lány nevére, de hogy hogyan nézett ki, az már feledésbe veszett. Azt tuom, hogy akkor azt hiszem boldognak éreztem magam. Igaz voltak rossz mozzanatok is. A Verekedésekben nem voltam jó, és elég sokszor megbüntettek akár ártatlanul is. Nagyon vártam az iskolát. Néha szenvedés volt bent lenni az oviban. Mindenki butának tűnt mellettem. Legalábbis én azt éreztem, hogy mind még gyerek, miközben én már rég többre voltam hívatott. Lehet, kicsit egoista voltam, de valóban nem éreztem, hogy az óvodának túl sok haszna lett volna életemben. Inkább csak időpocsékolás volt. Ezek után nagyon emgváltoztak a dolgok. De ezt csak a következő részben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.