Mikor írtam utoljára?? Körülbelül két hete. És mennyi minden változott azóta. Teljesen másként látok mindent. És kivételesen talán jól is érzem magam a bőrömben. De kezdjünk mindent ott, ahol abbahagytam. Szakítottam az akkori barátnőmmel. Helyesen inkább szakítottunk. Nagyon laza volt, és örültem is, hogy nem volt az a kínos beszélgetés, de reménykedtem benne, hogy elég belevaló csaj ahhoz, hogy ne tököljön ilyenekkel. De még így is meglepetést okozott, hogy milyen lazán vette, szóval az a napom nem volt nehéz. Aztán másnap találkoztam volna azzal a lánnyal, akivel az előző postom második felében beszéltem. Persze ő (szokás szerint) valamilyen módon kibújt a találkozó alól. És innen kezdődik a bonyodalom. Aznap írtam neki, de nem jött válasz. Vártam. Egész nap azt vártam, hogy válaszoljon, vagy valamit reagáljon. De nem. Meg kell hagyni, mérges lettem. És úgy döntöttem, hogy nem keresem. És ekkor mint derült égből villámcsapás minden megváltozott. Én csak duzzogok magamban, hogy már megint nem sikerült valami. Már megint át lettem ejtve. És jön a fordulópont. Egy lány kedveli a képemet facebookon. Eleinte nem ugrott be, hogy honnan az ismeretség, de tudtam, hogy valóságban is ismerem, nem csak facebookon. Majd szépen lassan rájöttem. Anno egyszer egyik általános iskolás osztálytársamnak a mostani sulijába belógtunk egy iskolai programra. Ott ismertem meg őt. Meg kell hagyni aznap este is már tetszett, de persze neki barátja volt. Én meg akkor még, csak egy kis valaki voltam, aki max álmodozhatott. De mivel anno nem beszéltünk, ezért el is felejtettem szinte. De jön ez a kedvelés. Gondoltam viszonzom, ezért elkezdtem nézni a képeit, hogy vajon mennyit változott. nyomogattam a kedvel gombot igen csak rendesen. Aztán ő rám írt. Fura volt, mert ilyen hosszú idő után nem ír rá senki a másikra (na jó, én szoktam, de az más kérdés, hogy én kilógok a sorból általában). De ő rám írt. Meg kell hagyni azt hittem először, hogy csak egy rövid beszélgetés lesz, de nem. Szerencsére. Aztán beszéltünk másnap is. És egyre többet. Rendszeressé vált. Közben kiderült, hogy már nincs barátja. És persze még mindig tetszik nekem. Elhívtam bulizni is. El is jött, aminek nagyon örültem. Ott persze kicsit közelebb is kerültünk egymáshoz. Nagyon jó érzés volt, mert teljesen elvarázsolt. Mivel nagyon aranyos, és emiatt nagyon tetszik. Tudom, sok lányra mondom, hogy aranyos, de Ő más. Ő olyan eszméltetően cuki. Szóval A bulin kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. De tudom, hogy nem akar még kapcsolatot. Elvégre másfél éves kapcsolat után kell egy kis szabadság. Én meg persze komolyabb kapcsolatra vágyom, nem egy pár hétre. Később elhívtam egy pár napja biliárdozni. Nagyon jól éreztem vele magam. És nagyon jó kedvem volt azon a napon. Egészen délutánig. hazaértem, majd rám írt valaki MSN-en. Mégpedig a másik lány, akivel nem találkoztam. Bocsánatot kért, hogy eltűnt. Arra hivatkozott, hogy le kellett lépnie egy kis időre gondolkodni. Illetve egyik családtagjával VOLT-on történt valami és emiatt lépett le. De a gáz az, hogy még VOLT előtt találkoztunk volna. Így ez nem volt ok rá. Elmondta, hogy gondolkodott, és teljesen biztos most már magában. S abban, hogy engem szeret. És ekkor jött a kellemetlen része. El kellett mondanom neki, hogy ezzel elkésett. Én azon a napon, amikorra megbeszéltük a találkozót. Én azon a napon biztos voltam magamban. Teljesen biztosan tudtam, hogy őt akarom, de azzal, hogy magára haragított, ezt elvesztette. nagyon sokszor rágtuk át magunkat ugyan azokon a körökön vele. De nálam betelt a pohár. És úgy döntöttem, hogy nem őt választom, mert ő mindig bizonytalan volt és tudom, hogy az is lesz. Illetve nem ez volt a fő ok. hanem az, hogy a másik lánnyal boldognak éreztem magam. Olyan sok idő után boldognak. Mikor már kezdtem elfelejteni milyen az, megint egy reménysugárként valaki megmutatja. És most is ez él bennem. Várom, hogy hétfőn láthassam végre megint. Várom, hogy megint megölelhessem, mert boldogsággal tölt el. Persze most mindenki felteszi a kérdést: Akkor most Flash megint szerelmes?? Nem vagyok szerelmes. Még nem. De végre egy lánynál azt érzem, hogy képes lennék megszeretni. De félek is. mert nagyon vágyom a boldogságra, és félek, hogy túl közel engedem magamhoz. Túlságosan is kötődni fogok hozzá. És olyankor mindig nagy csalódás jön. De vállalom a kockázatot. Hisz még mindig nem látok a jövőbe, hogy előre tudjam, hogy megéri-e vagy sem. De remélem végre sikerül legalább kis időre normális életet élnem:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.