Elrontottam. ismételten csak elrontottam valamit. És ez most sokkal nagyobb gond, mint amivel eddig meg kellett birkóznom. Nem lány probléma (kivételesen). Bebizonyosodott, hogy hiába csörgedezik tanár vér az ereimben, ettől még nem vagyok képes tanítani. Akár mennyire is mester akartam lenni, nem tudtam elérni azt, hogy a jó útra térítsek valakit, és segítsek neki. Próbálkoztam, de az irányítás kifolyt a kezemből

Az egész kezdés bonyolult. Igazából eleinte az egész nem volt több, mint egy sima haverkodás. Ő rám írt facebookon, én azt hittem, hogy valami jófej srác a suliból, ezért lespanoltam vele. Eleinte azt hittem, hogy népszerű, meg minden és később mikor rádöbbentem, hogy ezen megfigyelésem téves, nagyon meglepődtem. Aztán meg tudtam róla egy-két dolgot. Elég esetlen srácnak találtam: félénk volt, bátortalan, magányos és a tanulmányai sem mentek valami jól. Korábban próbálkoztam segíteni már másoknak is de valamiért megfogott. Felkaroltam. Láttam, hogy van benne valami, csak nem hagyják kibontakozni. Így hát elkezdtem úgymond "tanítani". Próbáltam kicsit feloldani benne a gátlásokat, próbáltam rávenni, hogy bátrabb legyen. Nagy gondja volt, hogy nehezen bánt a lányokkal, és a barátkozás sem volt erőssége. Így hát igyekeztem ezekben támogatni. érzetem, hogy sok közös van bennünk. Én is voltam olyan esetlen, mint ő, és mint utóbb kiderült, hasonlóan rossza kapcsolata az anyukájával, mint nekem a sajátommal.És egyre inkább több időt töltöttünk egymással. Egyre jobban kezdett feloldódni. Érzete, hogy van mellette valaki. Persze a nevelésemnek nem csak előnye van, tudom. A dohányzás is jött vele, és néha ivászat. Azt is tudom, hogy nem túl jó, hogy erre tanítom, de számára próbáltam mindig a mértékletességet tanítani, illetve a határok észrevételét. Tudtam, már az elején éreztem, hogy ha szárnyra kap, beleérez a szabadság ízébe, hogy milyen az, amikor olyan dolgokat csinálhat az ember, amiket alapból nem tenne, akkor nehéz lesz visszatartani őt és a józan ész útján marasztalni. De vállaltam a kockázatot, és sokáig úgy tűnt, hogy hallgat is rám. Viszont egy idő után más lett a helyzet. Én egy társaságba bevittem őt, ahol nem közösítették ki. Megismert lányokat, és egyre több sikert ért el náluk. Egy idő után sorra váltogatta őket, de ettől még lényegében ugyan az az ember volt, csak végre merte is azt tenni amit szeretett volna. Viszont egyre többet beszélt vissza nekem, és az egyik lány miatt hülyeséget csinált. De később ő maga is rájött, hogy hallgatnia kellett volna rám: ez olt neki a tanulópénzt. Itt megnyugodtam és azt hittem, hogy ezentúl nem fog nagy bajba keveredni. Tévedtem. A tanulmányi átlaga miatt, az anyukája azt mondta neki, hogy nem akarja eltartani. Ezt ő komolyan vette, és elment egy ismerőséhez éjszakára. Én aznap még mondtam neki, hogy menjen haza, de nem akart rám hallgatni. Mérgemben meggondolatlanul mondtam, hogy akkor addig nem beszélek vele, míg észhez nem tér. Reménykedtem, hogy rájön, hogy ismét nagy ostobaságot csinál.De nem. nem hatott a szavam. Nem hatott rá atyai sértettségem sem. Ezért este 10 körül felhívtam. nem a saját telefonomról (nem volt rajta pénz), hanem édesanyáméról. De nem vette fel. Aggódtam miatta. De reménykedtem, hogy van annyi esze, hogy tanult már annyit tőlem, hogy tudja, hogy hol a határ. De másnap szörnyű hírt tudtam meg. Fél éjszakáját a rendőrségen töltötte. Mint egy nyíl úgy ütött ez emg. Tudtam rögtön, hogy ez neki a vég. Rossz a tanulmányi eredménye és egy rendőrségi eljárás van ellene folyamatban. Eddig is a suliból ki akarták csapni, hát most itt lesz az alkalom. És tudom, hogy az én hibám. Én húztam ki a szarból, talán azért, hogy büszke lehessek magamra, hogy valakit csináltam belőle. Lehet, hogyha úgy hagyom ott, akkor ő neki most is meglenne a nyugis kis élete. És emellett, ha nem bedurcázok, hanem megpróbálok beszélni vele, és amikor felajánlja, hogy találkozzak velük, akkor nem elküldöm, hanem odamegyek és hazaráncigálom, akkor most nem ez lenne. Megváltoztathattam volna, ha észreveszem, hogy a nevelésem nem tudtam befejezni. Hogy eléggé csábul még mindig, de nem vettem észre. És azt sem, hogy lehet, hogy rosszul neveltem. És most itt a probléma. Hogyan segítsek neki?? mert mindent el fogok követni azért, hogy neki ezután a legjobb helye legyen, és senki ne taszítsa vissza oda, vagy talán lejjebb! Mert én nekem még mindig fontos! Emlékeztet arra, hogy soha többé ne próbáljam alakítani más életét!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.