Esélytelenül

2011.11.20. 22:28

Ünnepről ünnepre, buliról bulira. Tegnap volt szalagavató suliban. Táncoltam is: palotást illetve keringőt. A palotásra fogjuk rá, hogy jól ment, igaz a hajam a sok ugrálástól egyfolytában a szemembe ment, ami elég zavaró volt. A keringő viszont maga volt a rettenet. Meg kell hagyni, elkúrtuk. De ettől függetlenül élveztem mindkettőt. Aztán persze jött a szabad tánc és vélemény szerint én lehettem az, aki a legtöbb lányt kérte fel táncolni, de ha nem is, minden bizonyára benne voltam az első 10-ben. Aztán persze jött after. Előre jól leittam magamat, mert bent drága lett volna, de meg kell hagyni, jól is tettem. Furcsa,de egy időre feledtette a problémáimat. Feledtette a vágyódást egy kapcsolat iránt, szabadon tudtam táncolni bárkivel anélkül, hogy bármit is akartam volna tőle. Viszont reggelre ez máshogy lett. Visszaestem pont ugyan oda, ahonnan indultam. nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy lassan itt van 25. és még senki nem mondott biztosat, hogy tud-e jönni. De mégis leginkább egy valami foglalkoztat. Vajon ő eljön-e?? Megígérte, hogy megpróbál, de tudom, hogy mi lesz ebből. Nem lesz ereje, vagy kedve, vagy pénze, vagy csak szimplán a szülei nem fogják elengedni. Ismerem az indokokat mind egy szálig. És ahogyan közeledik az időpont annál biztosabb leszek abban, hogy nem fog eljönni. Sem ő, sem más, akit hívtam. És ott nagyon valószínű, hogy jól fogom érezni magamat, de csupán csak azért, mert addig fogok inni, ameddig nem múlik a fájdalom. Nehéz most minden és nem tudom, hogy hogyan mászhatnék ki ebből a csapdából...

A bejegyzés trackback címe:

https://blog-of-flash.blog.hu/api/trackback/id/tr433399320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shadowprincess 2011.11.26. 14:36:16

"Mindig történnek rossz dolgok, de valaki mégis felkarol, felsegít téged. Távolról figyeli minden mozdulatodat. Nem látod, mégis érzed, hogy ott van. Megnyugtat a gondolat, hogy nem vagy egyedül."

Flashscreen 2011.12.02. 05:54:19

Nem nyugtat meg semmilyen gondolat. Nem érzem, hogy bárki is itt lenne. Magányos vagyok. Szükségem van egy kapcsolatra, szükségem van valakire, aki mindig mellettem van, aki a legrosszabbkor sem hagy el, aki elnézi a legnagyobb hibáimat... szükségem van valakire, aki szeret!
süti beállítások módosítása