Nehéz úgy őszintén blogolni, ha az ember barátnője minden nap látogatja a blogot. Ezért volt mostanság ritka az új poszt. Bocsánat. És neked is bocsánat, Írónő. Nem így akartam, hogy vége legyen. Már egy pár napja eldöntöttem, hogy véget vetek a kapcsolatunknak. Hogy miért?? nekem túl nagy volt a kötöttség. Eleinte jónak tűnt, de később már egyre inkább zavaróvolt a sok találkozás. Ez az egy hónap jóval több időnek tűnt. Tudom, hogy mellette ahhoz szoktál hozzá, hogy állandóan ellenőrzésképpen találkoztok, de nekem ez sok. Én más vagyok és nekem nem ilyen kapcsolatra van szükségem. Igaz nagyon tetszett, hogy egy elég családias légkörben lehettem veled. Ezt a családodból mindenkinek köszönöm: édesanyádnak, aki mindig alaposan figyelt ránk, és a testvéreidnek, akik kedvességükkel még közelebb vittek hozzád. De ez mégsem jött össze. Egy fellángolás volt, mely később elgyengült és már csak apró parazsak vannak bennem. Napok óta. Tudom rögtön el kellett volna mondanom, de úgy láttam, hogy találok valami kevésbé fájdalmas megoldást. Nem találtam. Tudom gy érzed, hogy elhanyagoltalak, de másképp képtelen lettem volna a tudtodra adni. Tudom, hogy szeretsz, és nagyon nehéz összetörni egy szívet. Sajnálom, hogy így lett vége.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.