Elmentél kb másfél hétre. megint nem látlak. Hiányzol. El sem tudod képzelni mennyire. Hiányzik, hogy hozzám bújj. Hiányzik, hogy megöleljelek. Hiányzik, hogy gyengéd csókod az ajkamat érintse. Tudom, hogy már csak egy nap és láthatlak, de mégis egy évnek tűnik nélküled. Amikor veled vagyok akkor meg az órák úgy repülnek el, mint a percek. Miért van ez így?? Miért nem lehet fordítva?? Miért relatív az idő, és miért kegyetlen a szerelem?? megkaptalak végre és alig látlak. És ma először egy pillanatig azt gondoltam, hogy talán nem is kellek neked. Lehet, hogy csak egy pillanat volt, de óriási félelem társult hozzá. Ezek mellett van más is ami foglalkoztat. Egy lány. Nem ismerem régóta, de kedvelem, mert aranyos. Viszont tudom, hogy ő többet érez irántam, mint barátság. Anno amikor az én szívem törték össze, megfogadtam, hogy én soha nem akarom össze törni más szívét ennyire. Igaz sikerült párszor, de azt érzem, hogy jelenleg ez nagyon durva lenne. Olyan sérülést okoznék, ami nem gyógyul könnyen. És félek, hogy nekem is fájna a tudat, hogy én is olyanná leszek, mint anno azok, akik belém döftek késeket. De tudom, más megoldás nincs. Ha lenne finomabb megoldás, akkor azt választanám, mert nem akarom, hogy miattam szenvedjen bárki is. De sajnos jelenleg még nem tudok. A következő szám, talán másról szól, mint amiről írtam, de úgy gondolom, hogy zeneiségében ezt a témát öleli fel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.