Furcsa érzés fogott el egy kép láttán. Csak görgettem le a facebook-om, néztem ki a fejemből és próbáltam nem gondolni a holnaputáni matek szigorlatra, illetve a csütörtöki programozás vizsgára. Ekkora láttam meg egy olyan lány képét, akivel nemhogy nem találkoztam évek óta, d még csak nem is beszéltem. Pedig általános iskolás koromban ő volt az a lány, akiért olyannyira oda voltam, hogy szinte bármire képes lettem volna. Végül soha nem lett az enyém. Soha még csak egy éjszakára vagy csak egy röpke percre sem. Anno ebbe beletörődtem. Hisz jött a gimnázium, kezdtem felnőni, kezdtem megváltozni, menő lettem és csak úgy váltogathattam a barátnőimet. De mégis most így elkezdtem gondolkodni, hogy mi lett volna, ha akkor nem adom fel?? Na jó, ez igazából teljesen ostoba gondolat. 6 éves korom óta ismer. Egész általános iskola alatt tudta, hogy bolondultam érte. Valószínűleg még közel sem engedett volna magához. Arra meg egyenesen esélyem sem lett volna, hogy megszerezzem. De vajon ő milyen emberré vált?? Vajon őt tudnám szeretni 20 éves fejjel?? Vajon ő is annyit változott az évek során, mint én?? Vajon ő is annyi dolgot élt meg, mint én?? Annyi szépet és rosszat, amik úgy formálták, hogy valamennyire éretten kell, hogy felfogja a világot?? Vagy csak megmaradt gyereknek, boldognak és önfeledtnek. Vajon képesek lennénk annyi év után beszélgetni?? Lenne-e közös témánk?? Eleinte nyilván lenne, mivel az a minimális ismeretség kihozná belőlünk a másik élete iránti érdeklődést. Elvégre mennyi minden történhetett, mióta nem találkoztunk. De ha megpróbálnám esetleg, hogy utána többet beszélgetek vele, találnánk olyan közös témákat amivel megpróbálhatnék közeledni felé?? Olyan furcsa belegondolni. Mondjuk arra, hogy megint találkozunk, arra nem túl nagy az esély. Szóval nagyon nem is tervezek semmit. Csak úgy eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne. Vajon ő jó választás lenne az életembe?? Mert mint tapasztaltuk az Ölelkezőspajtiban csalódnom kellett. És k tudja, hogy hány lányban fogok még. De így, ahogyan facebook alapján elnézem, ez a lány egész normális, rendes lány lett (már, ha lehet ilyet mondani valakire). De nem is agyalok ezen tovább. Mókás volt elkalandozni kicsit és végigböngészni régi képeket róla. Pláne az általános iskolás tablóképünket, és alatta a kommenteket, amiket kezdő gimnazistaként írtunk. Mint egy kis időutazás. Lehet többet kellene facebook-on visszakeresni régi ismerősöket. Talán egész jó dolog sülhet ki belőle :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.