"Soha többé nem iszok!" - mondtam, mikor megismertem a vedelés fogalmát. De ez persze csak egy vicc. Tegnap megint hétköznapi iszákosságot folytattunk Krokodillal és a Románnal. Szokás szerint a menü a Koccintós volt TESCO-s kólval. Ja nem. Most Sconto baracklevet (gyümölcstartalom: min 1% - kicsit pofátlanság már) vettünk a Koccintós rosé mellé. Egész fincsi kombó volt. Mindaddig az este jól is emnt míg pár ember be nem csatlakozott és előkerült a hírhedt La Fiesta édes élmények. Már egy jó ideje azt tapasztalom, hogy az olcsó árkategóriás üveges borok jobban padlóra küldenek, minta a PET palackba zárt igen olcsó borkészítmények. Igen. Megint megtörtént a szokásos. Már a metróban hazafelé a Krokodilnak egy zacskót kellett aggatnia a fülemre, mert olyan hányingerem volt. Aztán éjszaka itthon arra ébredek, hogy majdnem bepisilek. Rohantam is ki a WC-re. Szerencsémre még éppen időben. Igen gáz lett volna 19 évesen. Aztán reggel édesanyám kelteget. Egy idő után igen morcosan próbálta ezt megtenni és konkrétan mindent elkövetett, hogy felébredjek. De nem tudtam. Azaz nem bírtam moccanni. Fájt a fejem, álmos voltam - de nagyon - és egyszerűen semmi erőm nem volt, hogy kikelljek és bemenjek iskolába. Így htá aludtam tovább. Egész délelőtt. Néha kimentem a szobámból emrt hányingerem volt, próbáltam teát magamba erőltetni meg enni is. De sajnos a szervezetem semmit nem fogadott be. De ez még csak a kisebb gondom volt. A nagyobb, hogy amikor a szenvedés közepette álomra hajtottam a szemem a Szöszivel álmodtam. Itt volt nálam és ő volt a párom. Együtt aludtunk, majd amikor felkeltem anyám olyan természetesen és barátságosan fogadta őt és bánt vele, mint ahogy velem bántak a barátnőim szülei. Furcsa volt. Olyan irreális az egésznek minden mozdulata. De boldog voltam. Nagyon. Talán a lakásban megjelenő kiscicák is ezt a boldogságot mutatták. Nem nagyon emlékszem tovább az álmomra. Csak annyira belőle, hogy a cicák meghaltak én emg valami nagyobb csapat tinédzserrel összebalhéztam, majd a végén kibékültem velük és egész spanságban telt el az idő. De a tér egyfolytában változott, mint minden álomban. De egy biztos. Ez most megint betett. Valahogy állandóan fel-fel bukkan valahogy az életemben. Hiányzik. És lassan már ott tartok, hogy alig van olyan lány, akivel szívesen összejönnék. De ő vele biztosan. Meg merem kockztatni, hogy vele le merném élni az életemet. De már úgysem kapom vissza. Soha többé. Ideje lenne végre beletörődnöm.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.