Kiakadtam

2014.03.05. 15:39

Kész. Ezt nem bírom tovább szó nélkül hagyni. Egyszerűen undorító amit ezek csinálnak. Hogy kik?? Az osztálytársaim. Mégpedig a fiúknak egy pár (4-5-6) fős csoportja. 18-19 évesek. Elméletben felnőttek. Érettnek csak azért nem mondhatók, mivel érettségiük még nincsen. De ez lényegtelen is. De kérdem én: Hogyan lehet felnőtt fejjel ezt csinálni?? Egyszerűen hányingerem van már attól, hogy fiúk karolják át egymást, simogatják a másikat, egymás kezét fogják, mint a szerelmes párok. Oké, egyszer vicces, másodszorra "hülye vagy", harmadszorra már kicsit unalmas, de százhuszonötezer-kétszánegyvenötödjére már gusztustalan. Egyszerűen, mint a melegek, úgy viselkednek. És oké, az egy dolog, hogy református iskolába járok és már épp emiatt erkölcstelen és elfogadhatatlan (hisz a Biblia sem épp a homoszexualitás pártján áll), de lassan kérvényeznem kell a tanári kar felé, hogy ne csak a fiúk és a lányok egymáshoz való viszonyulását szabályozzák az iskola épületében és programjain. Ugyanis az még valamennyire lenyelhető, hogy az iskolában tanuló ifjak és ölgyek nem ölelkezhetnek, csókolózhatnak, stb. nyílvánosan, de hogy ezt a szabályzást azonos neműekre nem terjesztették ki az igen nagy felelőtlenség. Pláne a mai világban, ahol lépten nyomon melegeket látunk. Persze amikor megmondom a srácoknak, hogy álljanak le ezzel, mert már nagyon nem vicces és hányingerkeltő, akkor mit kapok meg?? "Buzi vagy!" Persze. Pontosan én vagyok a buzi, akinek a nőigyeiről pletykál a fél város és ti vagytok a rendes hateroszexuális népesség, akik az azonos nemű osztálytársaitokat ölelgetitek, simogatjátok, becézgetitek és hasonló meleghajlamú dolgokra hívjátok. Igen. Köszönöm. Az agyi színvonalatok megmutatkozott. nagyon értelmes emberek vagytok. Remélem a jövő társadalma nem lesz annyira toleráns a melegek, vagy legalábbis veletek szembe, hogy hagyja az efféle arcátlan, bunkó megnyílvánulásaitokat. Megérdemelnétek, hogy mindenféle közösség kivesssen magából titeket, ti látensheteró, nagypofájú, senkiházi, ostoba csürhe. Na jó. Lenyugodtam. Inkább nem is gondolok erre a témára.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blog-of-flash.blog.hu/api/trackback/id/tr275844623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása