Megint sikerült összevesznem vele. És egy nagyon kedves barátnője segítségével sikerült elérnem, hogy találkozozon velem. Elküldött facebook chaten keresztül, de én nem akartam menni hagyni. Úgy érzem egyre inkább hozzám nőtt és egyre nehezebb lenne elengednem. Így muszáj volt találkoznom vele. Muszáj volt rábeszélnem, hogy ne küldjön el. Meg is beszéltük, hogy fél 6-kor találkozunk az Örs vezért terén. Odafele úton kicsit morgolódtam, mikor a trolin láttam, hogy már negyed 6 van, de odaértem időben. Gondoltam, hogy nemsokára ott lesz ő is, így hát rágyújtottam, hogy addig is az idő múlassam, és valamivel oldjam a feszültséget. Eltelt tíz perc. Kezdtem érezni a kezeimen a hideget. Nem vittem kesztyűt, így különösen feltűnő volt. Elkezdett kattogni az agyam is, hogy valami nem jó. Újra átfutottam mindent: "Tisztán emlékszem, hogy azt írtam neki, hogy a HÉV-nél találkozunk. Azért küldött ma visszahívó SMS-t, hogy ne 6-kor, hanem fél 6-kor találkozzunk." Egyetlen ésszerű megoldás volt: "Biztosan a metrónál vár, mert ott szoktunk találkozni." Ekkor már egy kis idő eltelt azóta megint. Háromnegyed hat körüli időt mutatott a telefonom órája. Ekkor már néztem nagyon a tömeget: minden egyes metrónál az aluljáróból feláramló tömeget, a troli felől a tömeget, a villamos felől. Kondiból jött, nem tudtam, hogy mivel fog jönni. Eldöntöttem tehát, hogy átmegyek a metróhoz és körbe nézek. Kezdtem fázni egyre inkább, szóval gyors léptekkel le az aluljáróba. Épp akkor jött egy metró. Minden embert megnéztem, nem akartam, hogy elkerüljük egymást. Végül megjártam oda vissza a metrót. Megint ott álltam a HÉV-nél. Már a második cigimre gyújtottam rá. Nagyon nem akartam fogyasztani, mert ezen kívül már csak egy szálam volt. Most már nagyon fáztam. Odavonultam a hévnél a korláthoz és annak támaszkodtam, meg a mellettem álló Metropol tartónak. Kényelmesebb volt, és így ennyire nem éreztem a hideget. Most már minden szőke lányt megnéztem, hogy nem ő jön-e. Minden szőke lányt és minden kockás szövetkabátos arra járó embert. Közben a kezem a kabátzsebemben, ami nem igazán melegített, de jobb volt a semminél. két-három percenként a hévnél lévő órára tekintettem. Óráknak tűntek a percek. "Már 50 van. Már mindjárt 55. 55 van, hogyha el is felejtette, hogy előbb találkozunk, akkor is már csak 5 perce van ideérni." Féltem, hogy nem jön el. Féltem, hogy elfelejtett, hogy már lekerültem a fontossági listájáról. Kattogott az agyam. Egy másodperc alatt több millió gondolat pörgött le benne. Mint egy jól működő processzor. Eldöntöttem, hogyha visszafogad, akkor nem fogok többé neki olyanokat mondani, amikkel megbánthatom. Hogy próbálok normálisan viszonyulni hozzá, nem félni attól, hogy pofára ejt. Elhinni amit mond és nem kételkedni benne. Eldöntöttem, hogy megbízok. Közben egyre lassabban teltek azok a nyomorult percek. Már 1-2 percenként néztem az órára, sőt volt, hogy egy per se telt el míg újra visszatekintettem. Kerestem a tömegben őt is és a barátnőit is, hátha. Valamivel nyugodtabb lettem, hogy időközben 10 visszahívó SMS-t küldött, de szegény gyerek gyanánt szinte sosincs pénz a telefonomon, így én is csak 5-6 visszahívó SMS-sel tudtam viszonozni érdeklődését. Elmúlt 6 óra is. Korábban eldöntöttem, hogy várok negyed hétig és lelépek utána. Így kezdtem kicsit csalódott lenni. 18.01... 18.02... 18.03... Végre. Végre megjelent két barátnőjével. Az egyikük az, akiről az elején is beszéltem, hogy segített. Részben ő miatta késtek, így nem lehetett haragudni. De nm is baj. Jókedvűek voltak. És ezért nekem is szerencsém volt. És el tudtam érni nála, hogy ne küldjön el:) Azt hiszem mára ennyi bőven sok is:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.