Hajrá

2012.01.07. 00:43

Lassan itt a félév vége. A jegyeim egyre rosszabbak és rosszabbak. Mindemellett a tudásom is egyre csökken. Mintha kicsúszna az életem irányítása a kezemből. Mintha már nem rajtam múlna, hogy tanulok-e. Régebben mindig rám tört hullámokban a tanulási roham, de mostanság semmi. Csak a gép kopár pusztasága, az egyenes út az elbutulás felé. Ezt a jegyeim is tükrözték és tükrözik is. Persze a jegyeimen, akár ha csak egy 3as is, drága anyám kiakad, és nem volt kedvem veszekedni vele ezekről. Az elektronikus napló bevezetésével ő ezeket csak online tudta megnézni és, hogy ne lássa, ezért a gépet el kellett foglalnom. Innen pedig ördögi körként újabb rossz jegyek születtek. Tegnap előtt viszont mégis belenézett a "Majorba". Így egy nagy vita után most még egy félév végi hajrában felállhatok. Újra visszaszerezhetem a helyemet, a pozíciómat, igaz a ossz jegyek kijavítása egy hét alatt lehetetlen, de egy jó irányba tudok kimozdulni. Ma is több órát tanulással töltöttem (persze a gépezés sem marad ki:D)

Persze más is van ami a jegyeimet rossz irányba befolyásolja. Mégpedig az egyedüllét. Lassan már mindössze egy emberrel érzem magam valakinek. És ő nem más, mint a legjobb barátom. Vele bármikor ugyanúgy bármit meg tudok beszélni, ha el akarom valakinek sírni a gondjaim, akkor ő ott van. És lassan ő az utolsó nő, akinek még adok a szavára. Mostanság megfogadtam, és komolyan is gondolom, hogy nőnek nem hiszek többé (ez nem azt jelenti, hogy meleg leszek, csupán annyit tesz, hogy jobban odafigyelek, amikor egy lány mond valamit, és nem veszem teljesen biztosra, hogy az úgy is van). Hogy miért lettem ilyen?? A válasz nagyon egyszerű: az elmúlt időben túl sok lánytól kaptam kosarat. Túlságosan űzöm a kapcsolatokat, de nem tehetek róla, kapcsolatfüggő vagyok. És most úgy is tűnt, hogy van valaki, akivel talán lesz is valami. Tipikusan az esetem a csaj. nagyon tetszik, és e mellé nagyon jó fej (és persze jó zenét is hallgat). Mindössze egy baj van vele. Nagyon megbízhatatlan. Hétfőn valamilyen csoda folytán összejöttünk, de akkor én úgy éreztem, hogy amit mond, azt 100% biztonsággal mondja. kedden délután szakított velem. Nem azt mondom, hogy fájt, de nem esett jól. Úgy éreztem magam, mint akivel játszanak. És most nem erre van szükségem. Bár magamat ismerve - amilyen hülye vagyok - egy ilyen lánynak - aki ennyire tetszik - bármikor megint igent fogok mondani. Viszont az elmúlt időszakban egy elég régi lány ismerős tűnt fel az életemben. Egy igen régi barátság. Ami anno több volt barátságnál. Én akkor mást választottam helyette, de nagy volt a dilemma, viszont kezdem azt érezni, hogy ez talán most összejöhetne. Csak ez viszonymás jellegű. Még most is ritkán beszélünk, és találkozni sem hiszem h gyakrabban fogunk. Ő neki nagyon elfoglalt az élete, leköti az, hogy a Gyermekvasúton ifi (gyermekvasútról majd egy következő cikkemben olvashattok:) ). Tudom, hogyha összejönnénk, akkor abból tartós kapcsolt lenne, de biztos kevésszer hallanék felőle, amitől félek. Olyanra van szükségem, akivel naponta legalább valamiféle chaten beszélek, és láthatom is mert nem foglalja le részben rajta kívül álló okok miatt valami az ideje nagy részét. Szóval röviden most ez a helyzet:\ Megpróbálok a jövőben többet írni, de ha lehet kérnem az olvasótáborom, légyszíves terjesszetek, főleg olyanoknak, akik nem ismernek. A facebook oldalamon is jólesik egy-egy lájk:$ Nah jóéjt

A bejegyzés trackback címe:

https://blog-of-flash.blog.hu/api/trackback/id/tr943525515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flashscreen 2012.01.09. 18:53:08

Köszi, de ugye tudod, hogy minden egyes kommentedre való válasszal megszegem az egyik postomban leírtakat??:)

Flashscreen 2012.01.20. 23:06:53

Megszegem... és ha nem éreznék ennyi mindent irántad most csúnyán beszélnék veled:$ De sajna... még mindig fontos vagy:\
Faszom részeg vagyok... tudod jól h egy szavadba kerülök:$
süti beállítások módosítása