Mintha a történelem ismételné önmagát. Korszakok érnek véget, újak kezdődnek, de egyik sem különb az előzőktől. Az emberek is mondják, hogy változnak, mert akarnak változni, de saját akaratunkból sosem fog sikerülni. Csak igyekezni tudunk, hogy máshogy csináljuk azokat a dolgokat, amiket elhibáztunk, csak próbálkozhatunk jobban élni, mint ezelőtt. De legbelül mindig ugyan azok az emberek maradunk, és véleményem szerint csak nagy csapások változtathatnak meg, melyek a környezetünkből érnek minket. Mint említettem a háború nem ért bennem véget, mert mindig több lány kellett. Sokáig nem voltam képes beérni eggyel, és most is érzem, hogy ez bennem marad. Hiába jöttem rá melletted, hogy milyen egy jó kapcsolat, hogyha az ember hűséges, most, annyi idő után, annyi várakozás után megkapom, és egyszerűen önzőn még többet akarok; egy már nem is elég legyen még, legyen minden nap aki átkarol vagy megcsókol. De miért?? Hisz lelkem mélyén kínoz ez a fájdalom, hogy sikerült megint a vágynak győznie, hogy nem csak hagytam h leterítsen, hanem még én is kezdeményeztem. Egy csók mely után éreztem, hogy semmit sem változtam, mely letört bennem mindent szépet és jót, amit magamról gondoltam, hogy talán mégis csak sikerült változnom. De tudom, hogy nem szabad feladnom. Még tisztázhatom magam az ügyben. Még próbálkozhatok törekedni arra, ami talán valóban boldoggá tesz, és nem kis pillanatnyi örömöket ad. Hisz szükségem van arra, hogy olyasvalakivel legyek, akire elég rágondolnom, és jobban érzem magam. Így reggelre ennyit írnék. Na, jó sulit:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.